Póta döntős a szombathelyi World Touron

2014.02.01. 12:24

A negyedik helyen kiemelt Póta Georgina kellemes meglepetést szerezve bejutott a fináléba a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) World Tour-sorozatának idei első, szombathelyi versenyén, miután a szombat délelőtti elődöntőben kétszettes hátrányból fordítva 4-3-ra legyőzte a jóval esélyesebbnek tartott holland Li Jiaót - írja az MTI.

A Magyarországon, a Postásban légióskodó kínai származású rivális igazolta azt, hogy első kiemeltként ő a favorit, hiszen az egész tornán mindössze két szettet vesztve jutott el a legjobb négyig. Az elődöntőben szintén jóval esélyesebbnek számított, már csak a világranglista-helyezések alapján is, miután ő a 16., a TCC Berlint erősítő Póta pedig az 55. a nemzetközi szövetség, az ITTF rangsorában.

A meccset a 41 éves, ötszörös Európa-bajnok Li kezdte jobban, mert 6-5-re ugyan még a 29 éves magyar játékos vezetett, de onnantól csak a holland nyert pontot, és magabiztosan került szettelőnybe. A második játszma már Póta fölényét hozta, Li mindössze két labdamenetet tudott nyerni, így 1-1 lett.

A harmadik szett jóval kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, mert bár Póta az elején 4-0-ra elhúzott, Li felzárkózott, majd fordított is, és 11-8-cal újra nála volt az előny. A lendülete kitartott a negyedik játszmára is, remekül játszott, a magyar pedig sokat hibázott, így pillanatok alatt 3-1-es Li-vezetést mutatott az eredményjelző.

Az ötödik szettben Póta mindent egy lapra feltéve támadott, és ennek meg is lett az eredménye: úgy szépített, hogy riválisának mindössze egy "becsületpontot" engedélyezett. A hatodik játszmában is végig a magyar játékos vezetett, 10-7-nél szettlabdához jutott, amelyet ki is használt, így jöhetett a mindent eldöntő hetedik játszma. 

Ebben is a közönség által támogatott magyar volt a kezdeményezőbb, pontosan játszva, szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, és a holland csak egy ideig tudta tartani vele a lépést. 10-5-nél Póta meccslabdákhoz jutott, és már az első esélyt kihasználta, így készülhet a 14.30-kor kezdődő döntőre, amelyben az osztrák Liu Jia és a román Camelia Postoaca párharcának győztese lesz az ellenfele.

Eredmény:

női egyes, elődöntő:

Póta Georgina-Li Jiao (holland) 4-3 (-6, 2, -8, -2, 1, 7, 5)