Hortenzia, Gergő
3 °C
7 °C

Újra lesz Air Race sorozat

2014.02.03. 13:30

Három év kihagyás után idén újra versenyeznek majd a világ legjobb műrepülő pilótái - köztük Besenyei Péter - az Air Race-sorozaton.

A szervezők hétfőn jelentették be, hogy a nem hivatalos világbajnokságnak is tekinthető viadal március elsején indul Abu-Dzabiban, április 13-án Rovinjban, május 18-án a malajziai Putrajayában, július 27-én Gdyniában, augusztus 17-én Ascotban, szeptember 7-én Dallasban (Fort Worth), október 12-én Las Vegasban, míg november 2-án egy később kijelölendő kínai helyszínen lesz futam.

Besenyei mellett tizenegy pilóta - köztük a kétszeres címvédő brit Paul Bonhomme - szerepel a 2014-es Air Race-en. A sorozat 2003-tól 2010-ig élt, és Budapest is az egyik helyszín volt. Besenyei 2003-ban első, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban második, 2007-ben pedig harmadik volt. Összesen tíz futamon győzött, ezzel az örökranglista második helyén áll.