Orsolya
7 °C
19 °C

Négy érmet hozhat a vívó-Eb-ről a válogatott

2014.06.03. 17:50

Huszonöt fős vívóválogatott utazik a strasbourgi Európa-bajnokságra, melyen a korábbi eredmények és az idei világkupa-sorozat alapján több szakágban éremesélyekkel lépnek pástra a magyarok.

Hivatalos elvárást ugyan nem fogalmazott meg a hazai szövetség, de - amint az a keddi sajtótájékoztatón elhangzott - ha a jelenlegi világranglista alapján osztanának érmeket, akkor a magyaroknak a párbajtőröző Szász Emese és a férfi párbajtőrcsapat révén két arany, a kardozó Szilágyi Áron és a női párbajtőrcsapat jóvoltából pedig két bronz jutna a szombaton kezdődő és jövő szombatig tartó kontinensviadalon.

Szász Emese ezt megelőzően négy éve állt az élen a rangsorban, de mint mondta, nem szeretné, ha ez legközelebb megint négy év múlva következne be, már csak azért sem, mert közben rendezik az olimpiát Rio de Janeiróban. Tavaly érmes volt az Eb-n, idén pedig aranyat, ezüstöt és bronzot szerzett vk-versenyen, így esélyesként utazik Strasbourgba.

„Ezzel egyelőre nem foglalkozom, remélem, ott sem fogok. Jól megy a vívás, bízom benne, hogy összejön egy jó eredmény, akárcsak a csapatnak, amely ugyancsak egy-egy első, második és harmadik helyet gyűjtött be idén" – mondta.

Szilágyi Áronnak, akinek olimpiáról és világbajnokságról is van már aranyérme, az Eb-győzelem még hiányzik.

„Jól sikerült a világkupaszezon, két aranyat és egy ezüstöt nyertem, ami bátorságot adhat az Eb-re – kezdte esélylatolgatását. – Bízom egyébként a csapatban is, mert bár idén egy kicsit halványabban teljesítettünk, de tavaly például ezüstöt nyertünk az Eb-n."

A hétszeres Európa-bajnok párbajtőröző Boczkó Gábor arról beszélt, hogy a szezonja eddig kálvária volt, összeszedett egy sérülést, amiből nagyon lassan épült fel, és amikor újrakezdte a vívást, kiderült, még nincs megfelelő állapotban.

„Márciusban drasztikus pihenőt kellett tartanom annak érdekében, hogy később majd a riói szereplést megcélozhassam. Az elmúlt tizenkét évben mindegyik Eb-ről éremmel tértem haza, és bár még érzem a vállam, bízom benne, hogy ezúttal is összejön egy dobogós helyezés" – mondta az 1997-es, a 2002-es és a 2003-as kontinensviadal egyéni győztese.

A hatszoros Eb-első Imre Géza emlékeztetett rá, hogy volt egy szóbeli megállapodása, miszerint a párbajtőr-válogatott tavalyi vb-győzelme után kicsit pihen, és csak ha szükség lesz rá, akkor száll ismét komolyabban versenybe.

„Ez történt, mert ugyan a fiatalok nélkülem is jól szerepeltek, de nem lehetett tudni, hogyan alakul Bocek sérülése. Egyelőre a jelek nem olyan kedvezőek, mint a tavalyi vb előtt voltak, de mi mindentmegteszünk a sikeres szereplésért" – fogalmazott az utazó csapat legidősebb tagja.

Márton Anna a legfiatalabb strasbourgi magyar résztvevő, aki idén a juniorok között Európa- és világbajnokságot is nyert kardban. Ő azt mondta, izgul kicsit, mert a felnőttek között is szeretne bizonyítani.

Az Eb-keretben Boczkó és Imre mellett a tőröző Varga Gabriella és Knapek Edina, valamint a párbajtőröző Tóth Hajnalka és Rédli András is állt már a dobogó legfelső fokán kontinensviadalon.

Tavaly, Zágrábban a magyarok öt érmet - két ezüstöt és három bronzot - szereztek: második lett a Boczkó, Imre, Rédli, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat és a Szilágyi, Iliász Nikolász, Gémesi Csanád, Gáll Csaba alkotta kardválogatott, míg a harmadik helyet szerezte meg Szász egyéniben, illetve csapatban Antal Edinával, Budai Dorinával és Révész Juliannával együtt, továbbá a Mohamed Aida, Knapek, Varga Gabriella, Varga Katalin tőregyüttes.

Amint az a sajtótájékoztatón elhangzott, az öt éremmel most is mindenki nyilvánvalóan elégedett lenne, pláne, ha arany is összejönne.

A sajtóeseményen együttműködési megállapodást kötött a szövetség és a Mercedes-Benz Hungária Kft., illetve a Volánbusz Zrt. A két partner abban segít a szövetségnek, hogy a magyar vívók időben és kényelmesen jussanak el a versenyhelyszínekre. (MTI)