Mocsait rektorrá teheti a rászabott törvény

2014.06.24. 11:38

Szeptembertől lesz önálló Testnevelési Egyetem, méghozzá Orbán Viktor akaratából, az ügyet Mocsai Lajos kézikapitány lobbizása is előrelendítette – véli Radák Zsolt, a TF dékánja, aki a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában jelezte: nem ért azzal egyet, hogy felmentést kap az új intézmény a tudományos kritériumok alól és rektorának sem kell Európában egyedüliként egyetemi tanárnak lennie.

„A parlament a jövő héten módosíthatja a felsőoktatási törvényt, immár eldöntött tény: lesz új önálló Testnevelési Egyetem. Hogy azért jön létre, mert Orbán Viktor melléállt és támogatta a törekvést? Igen, azt hiszem, így van. Azt nem tudom, kik győzték meg erről a miniszterelnököt, mi gyors döntést szerettünk volna, ám nem lobbiztunk az ügyben, viszont Mocsai Lajos kézilabda-kapitány kapcsolatai és fellépése valóban előrelendíthette ezt a döntést. Magáról a törvényjavaslatról már egyeztetett a minisztérium a TF-fel többször is” – mondta a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, népszerű nevén a TF dékánja.

„Úgy tudom, szeptember elsejétől áll fel az önálló Testnevelési Egyetem, ez már idén új költségvetést is jelent szerintem. Az intézmény bizonyos kritériumokban felmentést kap majd az egyetemmé váláskor, így nem lesz több kara, nem fog kötelezően két tudományterületet művelni, és nem kell, hogy egyetemi tanár legyen a rektora. Hogy ez Lex Mocsai lenne? Nem tudom, akár az is lehet. Nekem nem vele van problémám, amikor azt állítom: nem jó döntés született. Nincs Európában egyetem, amelynek ne egyetemi tanár lenne a rektora, mi sem vagyunk rosszabbak, mondjuk a Színművészetinél. Ha a vezetés Mocsai Lajosban gondolkodik, akkor őt egyetemi tanárrá kell tenni. Persze az sem kizárt, hogy ő a rektornál sok tekintetben erősebb új egyetemi funkció, a kancellári poszt várományosa - ez utóbbit a kormányfő nevezi ki, rektort a szenátus választ.” – jelezte Dr. Radák Zsolt.

„Mocsai Lajos oktatóként állásban van nálunk, két hete is találkoztunk, beszéltünk a várható fejleményekről, holnap is fogunk, muszáj. Hogy én, mint a kar dékánja pályázok-e majd rektornak? Valószínűleg nem, pontosan azért nem, mert ennek a kiírásnak oka van, okkal tettek kivételt esetünkben a vezetői poszttal, és ha így van, nem látom értelmét szembemenni ezzel. Egyébként több rektorpályázóra számítok, ez meg is fogja osztani a TF közösségét, amit nem tartok igazán jónak. Szeptemberben az önálló egyetem előbb szenátust választ, utána új rektor októberben lehet. Én tanárként, oktatóként bizonyára maradni fogok az új egyetemen” - fűzte hozzá az egyetemi tanár és kutató Radák.

„Nagyon szeretném, ha a tudomány továbbra is fontos szerepet kapna a TF-en a tanár- és edzőképzés mellett, annak háttereként is. Viszont a felmentésekkel nem kell majd doktori iskolát működtetnünk, szeretnénk, de nem kell - a magyar mentalitást ismerve ez a gyengébb ellenállás felé fog menni. Nem hiszem, hogy ez vezet minket a nemzetközi színvonal felé, miközben persze nagyon kellenek a jó sportági szakemberek, edzők. Nagy dilemma és vita lesz a TF-en belül, hogy sporttudományi egyetem akarunk majd lenni vagy inkább tanár- és edzőképző intézmény. Pedig Klebelsberg is megmondta már: egyetemre tudomány kell, legyen az bár testnevelési is” - hangsúlyozta a dékán.