Pistorius bűnös gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában

2014.09.12. 09:53
Oscar Pistoriust két vádpontban is bűnösnek találták pénteken, de még nem lehet tudni, börtönbe kell-e mennie. Október közepén dől el, milyen büntetést kap.

Pénteken folytatódott Oscar Pistorius perének ítélethirdetése a pretoriai bíróságon, miután csütörtökön felmentették gyilkosság vádja alól a műlábú futót, aki tavaly februárban otthonában lelőtte barátnőjét.

A bírónő pénteken a fegyvertartási vádakkal folytatta, elsőként azzal, amikor Pistorius kilőtt egy autóból. Figyelembe vette Pistorius volt barátnőjének és egyik barátjának a vallomását, a két vallomás több ponton ellentmondott egymásnak, Darren Frescót ráadásul különösen gyenge tanúnak mondta, aki nem mondott igazat.

A vádponttal kapcsolatban a bíróság arra jutott, hogy Gerrie Nel államügyésznek nem sikerült bizonyítania, hogy Oscar Pistorius bűnös lenne. 

Egy másik fegyveres eset volt a következő vádpont. Pistorius egyszer elsütötte a fegyverét egy étteremben, ezzel több ember testi épségét veszélyeztette. A bírónő szerint lehet, hogy a sportoló nem szándékosan sütötte el a fegyvert, de ettől még gondatlanul kezelte. Több megbízható tanúvallomást kaptak, ezek alapján

ebben a vádpontnak bűnösnek találták Pistoriust.

Ezután a következő vádpont arról szólt, hogy a sportoló lőszert tartott otthon egy olyan fegyverhez, amihez nincs engedélye. Pistorius korábban ezzel kapcsolatban azt mondta, édesapjáé volt a lőszer. A vád nem tudta bizonyítani a sportoló bűnösségét, hogy szándékosan tartotta magánál a lőszert, ezért felmentették.

A bírónő a fegyvertartási vádpontok után összefoglalta a csütörtökön, a gyilkossággal kapcsolatban elhangzottakat, részletesen megindokolta, miért mentette fel az atlétát gyilkosság vádjában. A dél-afrikai sajtóban a bírónő rengeteg kritikát kapott a döntése miatt.

A gondatlanságból elkövetett emberölés vádja

volt a következő. Masipa bírónő szerint egy hasonló testi fogyatékossággal rendelkező ember is beláthatta volna, hogy a fegyvere használatával megölhet valakit, a vádlott meg sem próbálta megakadályozni ezt. 

Ebben a vádpontban, azaz gondatlanságból elkövetett emberölésben bűnösnek találták Oscar Pistoriust.

Azt még nem lehet tudni, hogy milyen büntetést kap, de két vádpontban bűnösnek találták. A sportoló némán vette tudomásul az ítéletet, az áldozat családja sem reagált az elhangzottakra.

A dél-afrikai jogrendszer szerint maximum tizenöt évet kaphat, minimuma nincs, ez elsősorban a bírónőn múlik, akár felfüggesztett börtön is lehet. A másik vádpontért maximum öt évet kaphat. A pontos ítélet kihirdetéséig még hetek fognak eltelni, Pistoriusék kezdeményezhették, hogy addig szabadlábon legyen óvadék ellenében. 

Az ügyvédje, Barry Roux ezt kérte egy rövid szünet után, azt mondta, Pistorius eddig is betartotta a szabadlábra helyezésének feltételeit. 

Gerrie Nel államügyész szerint komolyan kell venni az ítéletet, mert Oscar Pistorius egy ártatlan nő halálát okozta, ezért szerinte hosszú börtönbüntetést kell kapnia. Azt is elmondta, hogy amíg Pistorius szabadlábon volt, egy klubban balhézott, és a pszichiátriai jelentés alapján megvan a veszélye annak, hogy öngyilkos lesz, ezért nem szabad elengedni. 

Az ebédszünet után Masipa bírónő úgy döntött, hogy Pistorius továbbra is szabadlábon maradhat, nem győzte meg Nel érvelése. Hogy börtönbe kell-e mennie a sportolónak, az október 13-án dől el. 

Várható volt

A csütörtökön elhangzottak alapján lehetett számítani arra, hogy Pistoriust bűnösnek találják gondatlanságból elkövetett emberölésért, a bírónő szerint túlzott erőt használt, és tisztában lehetett azzal, ha négyszer átlő fürdőszobájának ajtaján, azzal megölheti az ajtó mögött tartózkodó személyt.

Masipa bírónő viszont a vád által felhozott érvek közül többet szétszedett előző nap. Több tanú vallomása nem volt megbízható, az előre megfontolt gyilkosságra utaló bizonyítékok pedig csak közvetettek voltak. Pistorius nehezen viselte az ítélethirdetést, szinte végig zokogott.