Ilyen szoros versenyt még nem látott a világ

2014.11.06. 15:47
Tíz forduló után az a váratlan és egyedülálló helyzet állt elő a spanyol futballbajnokságban, hogy az első öt csapatot csak két pont választja el egymástól, vagyis egyetlen győzelemnek is nagyon fontos szerepe lehet. Ez az öt csapat sorrendben a Real Madrid, a Valencia, az Atlético Madrid, a Barcelona és a Sevilla. Minden idők legizgalmasabb bajnokságát látjuk?

Nem volt merész jóslat a nyári beharangozónkban, hogy a tavalyi dobogósokat az idén is a mezőny elejére vártuk, bár az Atléticótól kisebb visszaesést vártunk, várunk a szezon végére. 

A mostani abból a szempontból nem különleges, hogy ugyanilyen szoros lenne az élmezőny – csak más sorrendben –, ha a múlt hétvégi fordulóban a Sevilla és a Barcelona is nyer, mert akkor ez a két csapat állna az élen 25 ponttal, a mostani harmadik Atlético pedig a 23 pontjával ugyanúgy egy győzelemre lehetne a komoly helyváltoztatástól.

A spanyol bajnokság elitje
Helyezés Csapat Mérleg (gy-d-v) Gólarány Pontok
1. Real Madrid 8-0-2 37-10 24
2. Valencia 7-2-1 23-9 23
3. Atlético Madrid 7-2-1 19-9 23
4. Barcelona 7-1-2 23-4 22
5. Sevilla 7-1-2 17-10 22

Az ötösből a Valencia másik helye a legnagyobb meglepetés, hiszen tavaly csak a nyolcadikak lettek a bajnokságban, de pont ezt válthatták az előnyükre, hiszen egyetlen európai kupasorozatban sem indultak el, így nem is kellett megosztaniuk az erejüket, szemben a másik négy csapattal (a Real Madrid, a Barcelona és az Atlético a Bajnokok Ligájában, a Sevilla pedig az Európa Ligában szerepel).

Máshol nincs ilyen izgalom

A spanyoloknál már az is szokatlan, hogy két csapat ennyire bírja a tavalyi három dobogós tempóját, de még ha csak hárman lennének is elöl ennyire közel egymáshoz, az is egyedülálló lenne jelenleg az európai topligákban. Angliában már az első Chelsea és a harmadik Manchester City között is 6 pont van, a Budesligában a Möngengladbach 4 pontos lemaradásban van a Bayern München mögött, a Serie A-ban 6 pontra van a Lazio a Juventustól, míg Franciaországban a Marseille és a Lyon között 5 pont van.

Mögülük viszont a tavalyi évhez képest nagyon eltűnt az Athletic Bilbao és a Real Sociedad is.

Az Atletico Madrid sikeredzője, Diego Simeone tökéletesen látta, hogy ki lehet veszélyes rájuk, hiszen ő már augusztusban azt mondta, hogy a Sevillával és a Valenciával lesznek nagy harcban, még ha úgy is értette, hogy a harmadik helyért, nem pedig magán a dobogón.

Még úgy is igaz ez, hogy ha a Sevilla a múlt hétvégén megverte volna a gyengélkedő Bilbaót, és most ők és nem a Real Madrid vezetné a bajnokságot, de jelenleg nehéz jobb formában játszó klubot találni, mint Carlo Ancelotti Real Madridja.

Szigorúan a bajnokságot nézve sorban hetedik győzelmüknél járnak, már csak ködös emlék az a két meccs, amelyet már a 11. percben vezetve 2-0-ról buktak el 4-2-re a Sociedad, majd aztán otthon az Atlético ellen. A legutóbbi hét bajnokin elképesztő, 32-4 a gólarányuk. Cristiano Ronaldo élete legjobb szezonkezdetét hozza, de ami ennél is említésre méltóbb, hogy a spanyol bajnokság történelmét tekintve is, a 10 forduló alatt 17 rúgott góljával ugyanis megelőzte Isidro Langarát, aki 79 éve, az 1935-36-os bajnokság elején az Ovideóban lőtt 16-ot ennyi idő alatt. Az pedig már tényleg csak a finomhangolás miatt tesszük hozzá, hogy a portugál nem játszott a Sociedad ellen, vagyis 9 bajnokin van 17 gólja.

A mennyiség mellett az is érdekes, hogy alig lőtt nagy, egyéni megindulásból vagy távoli bombából, hiszen a 17-ből 15 a tizenhatoson belülről született, ami jól jelzi, hogy ugyan szélső, de sokkal többet kerül középre, mint eddig. Ha pedig ő és a Real is így folytatja, a szezon végére akár 140 gólt is elérhetik a bajnokságban, ami minden idők legtöbb góljával befejezett bajnokság lenne a Real szempontjából.

A már kétszeres aranylabdás Ronaldo mellett a nyári világbajnokság gólkirálya, James Rodríguez is tökéletesen épült be a csapatba, ahogy a német válogatott esze, Toni Kroos is, tökéletesen pótolják a nyáron a Bayern Münchenbe távozott Xabi Alonsót. Így a Realt Gareth Bale sérülése sem vetette vissza, akit Isco helyettesít zseniálisan, középen pedig Karim Benzema és Javier Hernández váltogatja jól egymást.

A tabella pontos felméréséhez azt se felejtsük el, hogy a Real a négy közvetlen riválisból a két legerősebbel, az Atléticóval és a Barcelonával már játszott, és 3 pontot hozott ki a két mérkőzésből. Igaz, mindkét meccs a Santiago Bernabéuban, tehát a Real otthonában volt.

Az örök harmadik

A Real mögött az a Valencia következik a tabellán 10 forduló után, amely meg tudta verni otthon az Atlétit, méghozzá 3-1-re, a Sevillával pedig - idegenben - 1-1-et hoztak össze. Nuno Espiríto Santo a nyáron vette át a csapatot, a bajnokságban hét meccsen át veretlenek maradtak, és a játékuk alapján is teljesen megérdemelten vannak a második helyen.

Játssz a TippmixPro Nyerő 5-össel!

5 bajnokság 1x5 millióért, 5x1 millióért és 5x100 db 5 000 Ft értékű feltöltésért.

Fogadj legalább 5 000 Ft értékben az angol, a német, a spanyol, az olasz vagy a magyar bajnokságok egyikére az 1 millió Ft-os díjakhoz és a felöltésekhez, vagy mindre, egyenként 5 000 Ft értékben a Jackpotért!

Miért a TippmixPro?

  • Professzionális, legális sportfogadás.
  • Forintalapú be- és kifizetés.
  • A hazai sportfogadók igényeire szabva.
  • Több ezer eseményt tartalmazó fogadási kínálat.

További részletek a játékról

h i r d e t é s

A portugál edző receptje: stabil védelem és középpálya, elöl pedig – még ha eleinte csak kényszerűségből is, de – megbízott a mindössze 21 éves Paco Alcácerben, aki már négy gólnál jár, és egyre fontosabb szerephez kezd jutni a spanyol válogatottban is a gólképtelen Diego Costa cseréjeként. A fiatal támadó beépítésére egyébként a nyáron a Manchester Citytől kölcsönvett Álvaro Negredo sérülése miatt volt szükség, de Santo annyira meg van vele elégedve vele, hogy az október közepe óta újra egészséges Negredo már csak 17 percet kapott a szezonban.

A harmadik Atlético egyelőre ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, meg sem látszik rajtuk, hogy olyan alapemberek távoztak, mint a szélső Filipe Luis, a csatár Diego Costa és a kapus Thibaut Courtois. Utóbbi helyett nem a Benficától vett Oblak, hanem a Getafétől érkezett Moyá került, a brazil szélső védőt az argentin Cristian Ansaldi helyettesíti remekül, elöl pedig egészen a legutolsó fordulóig a horvát Mario Mandžukić oldotta meg a gólszerzést, de a Granada ellen a francia Antoine Griezmann is magára talált, és egyből egy duplával kezdte meg a felzárkózást.

A kisebbik madridi csapat 19 gólt szerzett eddig a bajnokságban, amelyek közül csak ötöt kidolgozott helyzetből – egyet tizenegyesből, 13-at pedig rögzített helyzetből, ami egészen hihetetlen szám. Ráadásul a 19-ből 7-nél Koke adta a gólpasszt, ami tökéletesen példázza a 22 éves középpályás rúgótechnikáját, tényleg oda helyezi a beadást, ahova akarja. Lényegében pontrúgás-specialista csapat lett az Atléticóból, nem is csoda, hogy 12 gólt szereztek fejjel, és a 19-ből csak egyet a tizenhatoson kívülről, és amíg Mandžukić és Griezmann is tökéletesen beilleszkedik a játékba, addig erre hagyatkoznak.

Utóbbi igaz a Barcelonára is, amely 23-ból 22-t a büntetőterületről szerzett. Náluk nem is ez, hanem a remeknek tűnő védelem volt az újdonság, hiszen nyolc mérkőzésen át, egészen pontosan 754 percen át nem kaptak gólt, azóta viszont két találkozón négyet is, sorban két vereséget szerezve.

Nyilván korai még temetni Luis Enrique csapatát, de az már jól látszik, hogy a jó kezdés inkább a gyenge ellenfeleknek, mint a stabil hátsó sornak volt köszönhető. A Realt leszámítva az eddigi legerősebb ellenfelük, akitől nem kaptak ki, a most a hetedik helyen álló Málaga volt, ellenük csak 0-0 sikerült. Viszont a BL-ben a PSG, a bajnokságban a BL-győztes Real, illetve a hatodik helyen álló Celta is zavarba tudta hozni a védelmüket.

A Celta elleni vereség némiképp csalóka: a Barcának 19 lövése és 4 kapufája is volt, nagy fölényben játszottak, de nem sikerült betalálniuk. A meccs végére Luis Enrique annyit variált, hogy 3-4-3-as felállásban kellett játszaniuk, és láthatóan senki sem tudta, hogy pontosan mi a dolga. Idővel, pontosabban Luis Suárez beilleszkedésével mindenképpen tovább javulnak elöl, de hogy a Celtától érkezett edző hogyan oldja majd meg a védelem gondjait (főleg Thomas Vermaelen és Jeremy Mathieu sérülése után), az nagy talány.

Az ötöst a Sevilla zárja, ami kis túlzással egyedül Carlos Baccának köszönheti az eddigi jó szereplését, hiszen a kolumbiai már hét gólnál tart, ezzel harmadik a góllövőlistán Cristiano Ronaldo és Neymar mögött.

A hétvégén ugyan beleszaladtak egy nem várt vereségbe Bilbaóban, de komoly aggodalomra egyelőre nincs okuk. A középpályán eddig a lengyel Grzegorz Krychowiak a csapat meglepetésembere, aki méltó utóda a Barcelonába távozott Ivan Rakitićnak, és mivel robosztusabb is a horvátnál, nála is keményebb ütközésekbe mer belemenni.

Túlzottan erős csapatokkal viszont ők sem játszottak, illetve amikor az Atlétihez mentek, simán kaptak 4-et tőlük, vagyis náluk inkább a folytatás árulkodik majd arról, hogy hosszú távon valóban helyük van-e a legjobbak között.

Akiktől elbúcsúzhatunk

Ami a középső régiót illeti, a hétvégén a Nou Campban a Barcelonát legyőző, 18 pontos Celtáé a hatodik hely, a hetedik pedig az egy ponttal mögöttük álló Málagáé, vagyis ők harcolnak az EL-indulást jelentő hatodik helyért. Előbbi az ötgólos Nolito és a hétgólos Joaquin Larrivey miatt is tart ennyire elöl. Kettejük közül a Celta a Barcelona elleni idegenbeli győzelme miatt és az Atlético elleni, szintén idegenben döntetlen miatt előnyösebb helyzetben van, míg a Málagának eddig két komolyabb mérkőzése volt – a Valenciától simán kikaptak, viszont otthon döntetleneztek a Barcelonával.

Hátul a legnagyobb meglepetés a Real Sociedad 19. helye, hiszen mégiscsak a tavalyi hetedikről beszélünk. A gyenge teljesítmény érthető módon a vezetőségnek sem tetszett, a Málaga elleni vereség után, hétfőn ezért kirúgták Jagoba Arrasatét.

A másik talány az Athletic Bilbao kiszámíthatatlan formája, egészen két fordulóval ezelőttig, nyolc forduló után egy győzelemmel, két döntetlennel és öt vereséggel álltak. Az Almería és a Sevilla ellen viszont elindultak fölfelé, és már a 11. helyen állnak, de még így is 8 pont választja el őket az európai kupákat jelentő helyektől.

Mi jöhet még?

A következő hetekben kiderülhet, hogy a Valencia és a Sevilla mennyire komoly kihívók, illetve hogy a Celta vagy a Málaga be tud-e még szólni a nagyok harcába.

Az idei ellenfelek
Real Madrid Valencia Atlético Madrid Barcelona Sevilla
12. Rayo Vallecano (o) 11. Athletic Bilbao (o) 19. Real Sociedad (i) 14. Almería (i) 18. Levante (o)
9. Eibar (i) 18. Levante (i) 7. Málaga (o) 5. Sevilla (o) 4. Barcelona (i)
7. Málaga (i) 4. Barcelona (o) 16. Deportivo (o) 2. Valencia (i) 15. Granada (o)
6. Celta (o) 15. Granada (i) 17. Elche (i) 12. Espanyol (o) 12. Rayo Vallecano (i)
14. Almería (o) 12. Rayo Vallecano (o) 8. Villarreal (o) 10. Getafe (i) 9. Eibar (o)
5. Sevilla (o) 9. Eibar (i) 11. Athletic Bilbao (i) 20. Córdoba (o) 1. Real Madrid (i)

2014-ben még hat fordulót rendeznek, ezért megnéztük, hogy ebben az időszakban kire, milyen sorsolás vár. Az ellenfelek helyezésének átlagértékét nézve egyértelműen a Real Madridnak lesz a legnehezebb dolga, hiszen a hat következő csapat átlagos helye 8,83, viszont az első ötösből csak eggyel, az ötödik Sevillával találkozik, ráadásul velük is otthon – bár a Celta otthon és a Málaga idegenben nem lesz egyszerű, ahogy az eddig óriási meglepetésre kilencedik Eibar sem. És nekik idén még lesz egy klub-világbajnokságuk is, ami tovább fáraszthatja őket.

A második legnehezebb dolga papíron a Sevillának lesz a 9,83-as átlagával, hiszen nekik két top 5-ös ellenfelük is lesz, ráadásul a Barcelona és a Real Madrid ellen idegenben játszanak majd, ez pedig még úgy is vízválasztó lehet számukra, hogy legközelebb az utolsó előtti Levante következik nekik.

A Barcelonának is két top 5-ös ellenfél jön, otthon a Sevilla és idegenben a Valencia, ráadásul egymás után, ami plusz nehezítés. Cserébe az évet az utolsó Córdoba ellen zárják. A Valenciának a Barcelona elleni lesz a legkomolyabb meccse, de a feljövőben levő Bilbao ellen sem hibázhat.

Az év végéig mindenképpen az Atlético jár a legjobban, egy csapattal sem kell játszaniuk az első ötösből, sőt, a 19. Sociedad, a 16. Deportivo és a 17. Elche vélhetően nem jelent majd kihívást nekik, így nyugodtan fókuszálhatnak majd a fontosabb Málaga, Villarreal és Bilbao elleni mérkőzésekre.

Ezek kapcsán jóslatokba nem bocsátkoznánk, de ha 2015 legelején, a mostani sorsolással is a legjobbak között marad a Sevilla és a Valencia sem botlik, akkor az már nem csak a nyári lendület eredménye lesz. Ha így lesz, mindenképpen pontokat kell szerezniük a Real–Barcelona-kettős ellen, aminek az Atlético örülne a legjobban.