Bekerülhet a programba a kajak-kenu a 2017-es győri EFOY-ra

2014.11.08. 15:35

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint minden akadály elhárult az elől, hogy a kajak-kenu is a program része lehessen a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EFOY). Ezt a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Világszervezetének (ANOC) szombaton befejeződött bangkoki közgyűlésén közölte vele Patrick Hickey, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke, írja az MTI.

Hickey azt is tudatta Borkaival, illetve Szabó Bence főtitkárral, hogy a 215-ös EOB közgyűlést Budapesten vagy Győrben rendezhetik. A bangkoki konferencián a MOB együttműködési megállapodást között az algériai bizottsággal, valamint Új-Zélanddal is, utóbbival elsősorban a vizet sportok terén.

Szabó Bence a Claudia Bokellel, a NOB tagjával folytatott beszélgetése alapján kiemelte még: Thomas Bach NOB-elnök nem tartja kizártnak, hogy 2020-tól megszűnjön a rotációs elv a vívásban, és Tokiótól ismét 12 számban hirdessenek győztest. Jelenleg mindkét nemnél a három fegyvernemből az egyik csapatversenye kimarad a programból.