Jövő kedden jönnek a NOB a reformjavaslatai

2014.11.14. 11:50

Jövő kedden hozza nyilvánosságra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az olimpiai játékokkal kapcsolatos, elsősorban Thomas Bach NOB-elnök által kezdeményezett reformjavaslatokat. A negyven pontból álló programról december 8-án szavaznak a küldöttek.

A tavaly megválasztott Bach elsősorban azt szeretné elérni, hogy a jövőben a pályázó városok a korábbinál kevesebb pénzből tudják megrendezni az olimpiát. Többször emlékeztetett arra, hogy a 2022-es téli játékokra eredetileg hat jelentkező volt, de négy - főleg pénzügyi okokból - visszalépett, csak Peking, illetve a kazah Almati maradt versenyben, és ez valamelyest ártott az olimpia nimbuszának.

A másik jelentős változás lehet, hogy felgyorsítanák egyes sportágak programba kerülését úgy, hogy a rendezést elnyert városok - bizonyos korlátok mellett - maguk dönthetnének néhány sportág felvételéről. Amennyiben ezt a könnyítést elfogadják, először a 2020-as tokiói nyári olimpia szervezői határozhatnak a kérdésben, s köztudott, hogy ők visszavennék a baseballt és a softballt, amelyek a 2008-as pekingi játékokat követően kerültek ki a műsorból.

Bach szeretné, ha az olimpia nem csak négyévente vonzana tömegeket a televízió elé, ezért egy speciális, kizárólag a mozgalommal és sporteseményekkel foglalkozó állandó ötkarikás tv-csatornát beindítását tervezi. Szerinte így további szponzorok, támogatók nyerhetők meg.

A küldöttek szavaznak majd arról is, hogy a NOB-tagok életkori határát felemeljék-e a most érvényben lévő 70 évről.