Nándor
7 °C
23 °C

Remek évet zártak a vitorlázók

2014.11.14. 10:20

Akárcsak tavaly, 2014-ben is rendkívül sikeres évadot zárt a magyar vitorlássport - mondta el Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára az idei ranglista díjkiosztón. Az eseményen az olimpiai és utánpótlás osztályok legjobbjait köszöntötték.

Az olimpia szempontjából kiemelkedő eredmény, hogy Berecz Zsombor - rögtön az első lehetőséget megragadva - a szeptemberi, Santanderben megrendezett vb-n finn dingiben máris kvótát szerzett a 2016-os riói olimpiára.

Az utánpótlás korosztályokban négy világbajnoki címet és több Eb-érmet is gyűjtöttek a magyarok, Vadnai Jonatán pedig bronzzal tért haza a nancsingi Ifjúsági Olimpiáról. Idén immár a tizedik világbajnoki elsőségét ünnepelhette Majthényi Szabolcs és Domokos András a repülő hollandi hajóosztályban, míg a balatonföldvári csillaghajó Eb-n a Gereben-testvérpár harmadik lett.

A sikerek eléréséhez 2014-ben már a Magyar Vitorlás Szövetség is jelentős támogatásokkal tudott hozzájárulni - hangzott el az ünnepségen, amelyen az MVSZ vezetésén kívül a MOB és az EMMI képviselői is részt vettek és díjakat adtak át.

A ranglista díjátadások mellett emlékplakettet kapott Berecz Zsombor kiemelkedő eredményeiért és olimpiai kvalifikációjáért, a Majthényi-Domokos kettős tizedik világbajnoki címének eléréséért, Virág Flóra és Gecse Balázs az ifjúsági vb-n SL18 katamaránban elért hatodik helyükért, valamint a Gereben-fivérek Eb-bronzérmükért.