Három magyar autó a 2015-ös Dakaron

2014.11.17. 14:22

Három versenyautóval, négy kísérő járművel, egy kamionnal és 25 fős stábbal indul el az UNIQA Sandlander Team a 2015. január 4-én induló dél-amerikai Dakar-ralin.

Amint az a magyar csapat hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, mindhárom egység egy Toyota Land Cruiser VDJ200-as típusú kocsival igyekszik majd teljesíteni az Argentínát, Chilét és Bolíviát is érintő, mintegy 9000 kilométeres útvonalat. Mindhárom autó a T2-es kategóriába, azaz a gyári, de a Dakarra átalakított autók géposztályába nevezett be.

Az egyik Toyotát a negyedik Dakarjára készülő Sebestyén Sándor vezeti majd, oldalán Bognár József navigátorral, s hozzájuk a mongol Dambinbaljir Jargalsaikhan csatlakozik harmadikként. A másik autót a kamionnal 2009-ben összetett tizedik, kategória-győztes Szaller Zoltán irányítja, mellette Farkas Nándor foglal majd helyet, a személyzet harmadik tagja Laklóth Aladár színművész lesz. A Sandlander harmadik versenygépét egy magyar licenccel induló mongol egység próbálja majd célba juttatni.

"Vadonatúj versenyautókat készítettünk el a Dakarra, az elsődleges célkitűzésünk pedig az, hogy mindhárom célba érjen" - mondta Pócsik László csapatvezető.

Sebestyén Sándor azt emelte ki, hogy az új Toyotákat öt hét alatt készítették fel a versenyre. Hangsúlyozta, erős mezőnyre számítanak a saját kategóriájukban, s bár az előző viadalon az első ötvenben zártak, most sokkal nehezebb lesz hasonló eredményt elérniük.

A 2015-ös Dakar Buenos Airesből rajtol január 4-én, a cél pedig szintén az argentin fővárosban lesz, január 17-én.