Nagy László felépült, ott lesz a rangadón

2014.11.22. 13:49

MKB-MVM Veszprém - Vardar Szkopje, férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 16.30

H: 1,18 D: 10,25 V: 5,5

Fantasztikus utolsó perccel, két gólt dobva fordította meg a múlt heti szkopjei meccset az MKB-MVM Veszprém, és verte meg az addig még veretlen Vardart 24-23-ra.

Mikler ismét remekül védett, Ilics a meccs elején és a hajrában volt újra gólerős, összességében igazi csapatmunka kellett a sikerhez.

A visszavágón már Nagy László is játszhat, vele a védelem még stabilabb, noha a macedónok rohanását így is sikerült megfékezni - gyors inídtásgólt alig dobtak -, a lövőket pedig a magas és feszes hatos fal ártalmatlanná tette a kapuson kívül.

Ha a Veszprém hozza a hazai meccset, hibátlan marad hat forduló után is, és óriási lépést tesz a csoportelsőség felé ebben a hihetetlenül erős hatosban, ami azért fontos, mert tavasszal, az egyenes kieséses szakaszban másik csoportelsőt nem kaphat. (Sem a nyolc, sem a négy közé jutásért.)

„Még nagyon korai arról beszélni, hogy jövőre megint ott a helyünk a BL négyes döntőjében, mert addig, főleg az egyenes kiesésesben sok minden megtörténhet” - foglalta össze véleményét a csapatkapitány, Nagy.

A BL góllövő listáját vezető Momir Ilics így fogalmazott a meccs előtt. „Élvezem a játékot és nagyon tetszik a szerepem. Minden gólomnak, legyen az akcióból vagy büntetőből szerzett, ugyanúgy örülni tudok, mint amikor 20 éve elkezdtem kézilabdázni. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen felelősség hárul rám, mennyire fontos, hogy segíteni tudjak a játékostársaimnak, akiktől ugyanezt várhatom el. Egységünk az egyik legnagyobb erőnk.”

Ha megint egy kevés gólos meccs lesz, vagyis a hazai csapat megint figyel a lerohanások elleni védekezésre, egyúttal megint nem lesz 50 gól, 2,7-szeres a nyeremény. Ha most egy másik forgatókönyvet vesznek elő, és sok gól lesz, vagyis legalább 56, akkor is 2,7-szeres a szorzó.

Ha legalább öt góllal nyer a magyar csapat, a hendikepes tétnél 1,75-ös az odds. Ha szoros meccs lesz, és nem lesz ekkora különbség 1,85-ös. Ezek a szorzók is bizonyítják, mekkora favorit a Veszprém.