Szilágyi Áron ezüstérmes a Gerevich-Kovács-Kárpáti kardvilágkupán

2014.11.22. 19:01

Az olimpiai bajnok Szilágyi Áron ezüstérmet nyert szombaton a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kardvilágkupa egyéni versenyében, írja az MTI. Szilágyi mellett még egy magyar jutott a legjobb nyolc közé a 208 fős mezőnyben, Szatmári András a hatodik lett végül.

A pénteki selejtezővel megkezdődött verseny szombati folytatásában a 64-es tábla küzdelmeiben a vb-bronzérmes magyar csapat minden tagja érdekelt volt: a 2012-es olimpiai bajnok Szilágyi, valamint az Európa-bajnoki bronzérmes Gémesi Csanád kiemeltként, míg Szatmári, Decsi Tamás és Iliász Nikolász a selejtezőn túljutva.

Gémesi és Decsi már az első fordulóban búcsúzott, míg Iliász egy körrel később esett ki. Ő az első fordulóban hatalmas bravúrral ment tovább, hiszen a vb-címvédő és a londoni olimpián harmadik Nyikolaj Kovaljov ellen sikerült nyernie, de a folytatás már nem sikerült.

Szilágyinak és Szatmárinak olasz rivális jutott, mindketten győztek, utóbbi a londoni olimpia olasz ezüstérmese, Diego Ochiuzzi ellen nyert és jutott a nyolc közé. A negyeddöntőben Szatmári már 3-0-ra vezetett a világranglista-vezető, csapatban olimpiai bajnok Gu Bon Gil ellen, ám a dél-koreai nem adta fel, egyenlített, majd felváltva estek a találatok. 10-8-ra Szatmári vezetett, aztán 12-10-re, majd 14-10-re a dél-koreai. Szatmári szépíteni tudott ugyan, de győzni nem. Szilágyi viszont könnyedén nyert a másik dél-koreai ellen, így biztossá vált a magyar érem.

Szilágyi az elődöntőben a 2004-es olimpiai bajnok Aldo Montano ellen nyert 15-13-ra, míg a döntőben ugyanúgy dél-koreai ellenfél jött, mint a márciusi gp-n. Gu Bon Gil, a kazanyi vb ezüstérmese 6-2-re elhúzott Szilágyi ellen, majd 8-3-as vezetésekor szünet következett. A pihenő után Szilágyi közelebb került ugyan ellenfeléhez, de ezúttal is ezüstérmet vehetett át.

„Ettől a koreai versenyzőtől kaptam ki a vb-n, azóta elemeztük a vívását, úgy látszik, még nem eléggé” - nyilatkozta az MTI-nek Szilágyi Áron. Hozzátette, hogy az asszó elején elaludt, ellenfele pedig elhúzott. „Gratulálok, mert nagyon jól vívott. Rengeteg tanulsággal szolgált ez az asszó. Várom a vasárnapi csapatversenyt”- tette hozzá Szilágyi. 

    A csapatverseny vasárnap 10 órakor kezdődik a MOM Sportközpontban.

    Eredmények:

    a 64 között:

Szatmári András-Vincent Anstettt (francia) 15-10

Szilágyi Áron-Valeri Prijemka (fehérorosz) 15-10

Iliász Nikolász-Nyikolaj Kovaljov (orosz) 15-14

Alberto Pellegrini (olasz)-Decsi Tamás 15-11

Seppe Van Holsbeke (belga)-Gémesi Csanád 15-12

    a 32 között:

Szilágyi-Nicolas Rousset (francia) 15-13

Szatmári-Luigi Samele (olasz) 15-10

Andrij Jagodka (ukrán)-Iliász 15-6

    a 16 között:

Szatmári-Diego Ochiuzzi (olasz) 15-10

Szilágyi-Pellegrini 15-12

    a 8 között:

Szilágyi-Hvang Bjung Jul (dél-koreai) 15-6

Gu Bon Gil (dél-koreai)-Szatmári 15-12

Aldo Montano (olasz)-Richard Huebers (német) 15-9

Alekszej Jakimenko (orosz)-Jagodka 15-5 

    elődöntő:

Szilágyi-Montano 15-13

Gu Bon Gil-Jakimenko 15-7

    döntő:

Gu Bon Gil-Szilágyi 15-11

    A végeredmény 1. Gu Bon Gil, 2. SZILÁGYI ÁRON, 3. Jakimenko és Montano, 5. Huebers, 6. Szatmári, 7. Hvang Bjung Jul, 8. Jagodka, ...32. Iliász Nikolász,...36. Gémesi Csanád, ...50. Decsi Tamás