Máté, Mirella
10 °C
13 °C

26 évesen, beteg bátyjáért nyert utoljára

2014.02.10. 21:06
Alexandre Bilodeau úgy vonul vissza 26 évesen, hogy történelmet írt: a szabadstílusú sí mogulszámában először neki sikerült a címvédés. Kanadaié lett az ezüst is, a bronz egy oroszé.

A délutáni selejtező bukásai után húsz versenyző ment neki a férfi moguldöntő első fordulójának, a hó minősége viszont nem sokat javult, a versenyzők továbbra is küzdöttek a pályával. A háromkörös döntő első fordulójából tizenkét versenyző jutott tovább, a végén már csak hatan maradtak versenyben az érmekért. 

Az első fordulóban akkor őrült meg a hazai közönség, amikor az orosz Alekszandr Szmisljajev az élre állt. Elszállt viszont az amerikai Bradley Wilson, a szám vancouveri bajnoka, a kanadai Alexandre Bilodeau sem ment jót, az első ugrató után rosszul landolt, de legalább továbbjutott.  

Nem árt, ha jó az ízület

Az indulók értékelésénél több szempontot figyelembe vesznek a bírók. Számít a sebesség, a stílus és a két ugrató után bemutatott trükkök is, figyelembe veszik azt is, a buckasíző mennyire ura a helyzetnek nagy sebességnél. A buckák között száguldó játékosok bokáját és térdét nagyon igénybe veszi a szám.

A második körben a svéd Per Spett hibázott először, kiesett a ritmusból a pálya közepén, hiába mutatott be szép előreszaltót, lepontozták a gyakorlatát, a koreai Csoj jobb lábát pedig annyira megdobta az egyik bucka, hogy kiesett. A címvédő Bilodeau a második körben már hibátlanul ment, át is vette a vezetést, és továbbjutott, de megelőzték honfitársai, Gangon és Kingsbury.  

Az orosz Szmisljajev sem hibázott, a kazah Reiherd és az amerikai Deneen is továbbjutott. Az utolsó körben a kazah és az amerikai nem mutatott éremesélyes teljesítményt, az orosz Szmisljajev egy pillanatra elvesztette a kontrollt a buckák között futamában, szaltója és pörgése tökéletes volt, egy éremre még jó lehetett.

Negyedikként a címvédő Bilodeau pályafutása utolsó olimpiai döntőjében állt rajthoz, huszonhat évesen ugyanis visszavonul Szocsi után. Rajta volt a nagyobb nyomás az előző körök eredményei miatt, de mindent beleadott, a buckák között kifogástalan technikával jött le, az ugrások is nagyszerűek voltak, 26,31-es pontszámával már biztos volt, hogy érmes lesz. 

A kanadai Gangon nem volt annyira meggyőző, mint az olimpiai címvédő, így az előző fordulókban kifogástalanul versenyző Kingsbury-n múlt, mi lesz a vége. Az orosz már biztos érmes volt, a kérdés az volt, arannyal vonul-e vissza Bilodeau. 

Bilodeau bajnokként búcsúzott
Bilodeau bajnokként búcsúzott

Kingsbury óriási tempóban, biztos stílussal kezdett, aztán volt két apróbb hibája, pontszámban pedig már nem tudta megközelíteni Bilodeau 26.31-es eredményét, és ezüstérmes lett.

Bilodeau úgy vonult vissza, hogy történelmet írt, korábban senki sem védte meg a címét a sportágban, Kanadának is csak egy téli olimpiai címvédője volt eddig. A huszonhat éves síző már jóval a szocsi olimpia előtt eldöntötte, ez lesz az utolsó világversenye, azt mondta, már 2010 előtt is felmerült, hogy befejezi. Aztán egy kisebb kihagyás után arra gondolt, vajon megbánja-e, ha úgy vonul vissza, hogy meg sem próbálja megvédeni címét. „Ez elég jó kihívásnak tűnt" - indokolt. 

A bronzérem a hazaiaké lett, Szmisljajev ünnepelhetett. 

A testvérem a legnagyobb motivációm

A döntő előtti nap Bilodeau elmondta, súlyos betegségben szenvedő bátyja jelenti számára a legnagyobb motivációt. Fredrick Bilodeau cerebrális parézisben szenved, a síző azt mondta, ha nincs ereje edzeni, versenyezni, mindig az jut eszébe, testvére mit meg nem tenne, ha egy napra testet cserélhetne vele. 

A hétfő esti döntő után Bilodeau szülei a lelátón sírva örültek fiuk győzelmének, míg Fredrick a pályán, kanadai zászlót tartva ünnepelt testvérével. 

Végeredmény, férfi mogul:

1. Alex Bilodeau (CAN), 26.31

2. Mikael Kingsbury (CAN), 24.71

3. Alekszandr Szmisljajev (RUS), 24.34

4. Marc-Antoine Gagnon (CAN), 23.35

5. Dmitriy Reihard (KAZ), 22.80

6. Patrick Deneen (USA), 22.16