A téli olimpia legszebb jelenete

2014.02.14. 16:19
A téli olimpia legszebb pillanatára a sífutók 15 km-es számának utolsó befutójáig kellett várni.

A téli olimpia eddigi legszimpatikusabb vesztese a sífutók 15 km-es klasszikus számában induló perui Roberto Carcelen, aki a pénteki döntőben huszonhétperces hátránnyal ért célba, ezzel tökutolsó volt a mezőnyben. Mégis olyan fogadtatásban volt része, mintha ő nyerte volna meg az olimpiát. 

A negyvenhárom éves Carcelent a célban mindenki hatalmas tapssal köszöntötte, egy perui zászlót is kapott a közönségtől, az idő miatt már nem kellett aggódnia, tíz perccel maradt el az utolsó előtti nepáli serpától. A célban pont ő ment oda hozzá elsőként, felemelte a 87. helyen végzett olimpikon kezét és átölelte, aztán érkezett a szám olimpiai bajnoka, Dario Cologna is. A Szocsiban második aranyát nyert svájci gratulált a peruinak, a negyvennégy éves nepáli Dacchirivel is kezet rázott, közel fél órát várt, hogy köszönthesse az utolsóként befutót. 

Carcelen a célban

A lelátón ott volt a perui Carcelen felesége is, tulajdonképpen neki köszönheti az olimpiai kalandot. Perunak még sosem volt téli olimpikonja, őt az amerikai nemzetiségű Kate vette rá még kilenc éve, hogy kezdjen el síelni. Öt évvel később első peruiként ott volt Vancouverben a 15 kilométeres számban, ahol kilencvennegyedik helyen végzett. A szocsi olimpiára a seattle-i otthona környékén található hegyekben edzett, a felkészülés viszont most még nehezebb volt, január végén egy síbalesetben eltörte a bordáját. Normál esetben egy hónapig tart a felépülés, ő úgy döntött, hogy két héttel a sérülés után, törött bordával is rajthoz áll. 

„Ez lesz életem egyik legnagyobb kihívása, de pont erről szól az olimpia szellemisége" - nyilatkozta még a nyitóünnepség előtt, azóta meg is fázott. Csütörtök este honlapján azt írta, napok óta interjúznak vele a különböző tévétársaságok és újságírók, mind arra volt kíváncsi, minek kínozza magát, ha ilyen állapotban van. Carcelen erre csak annyit válaszolt, a szocsi olimpia nagyszerű lehetőség, hogy gyerekeknek vagy bárkinek példát mutasson, hogy a feladás nem megoldás semmire.