A ruha a hibás

2014.02.14. 10:15

Eddig elmaradtak az amerikai érmek gyorskorcsolyában, a férfiaknál harmadik aranyára készült Shani Davis, nyolcadik lett, a nőknél ugyanebben a számban Heather Richardson hetedik.

De az amerikai sajtó azt írja, már megvan a leszereplés oka, legalábbis egyes versenyzők azt állítják, az új szuperruha tehet mindenről. 

Shani Davis
Shani Davis

A Wall Street Journal úgy tudja, egyes versenyzőknek az a bajuk, hogy nem tudnak megfelelő sebességet elérni a Szocsira kifejlesztett ruhákban. Az új dresszt egyébként többször tesztelték a téli olimpia előtt, de versenyhelyzetben egyszer sem. A lap szerint már más országok versenyzőinek és edzőinek is feltűnt, hogy a ruha lassítja az amerikaiakat, de a versenyzők nyilvánosan egyelőre nem merik kritizálni a hazájukban népszerű sportszergyártót.

"Szeretném azt hinni, hogy nem a ruha hibás. Sosem fognám a rossz formámat a ruhára. Egyszerűen nem jött össze, amit akartam" - nyilatkozta Davis. A csapat edzője nem akarta kommentálni az ügyet. 

A magyar csapatnak is megvolt a maga ruhabotránya, a formaruhákat egy kétes hátterű cég gyártotta le, majd a sízők kalocsaimintás versenyruhája is megosztotta az embereket.