Móric
10 °C
18 °C

Legyőzhetetlenek az é-amerikai nők

2014.02.20. 11:57

Kevés olyan csapatsport van a világon, amelyben ennyire egyértelműen két válogatott uralja a mezőnyt. A női jégkorongban 1990 óta rendeznek világbajnokságot, és 1998 óta szerepel az olimpiai programban, de a 19 döntőből eddig csak egyszer, a 2006-os olimpián esett meg, hogy más is bele tudott szólni ebbe a különversenybe, akkor Svédország lett az ezüstérmes.

Ami a korábbi 15 világbajnokságot illeti, Kanada tízszer nyert, ötször lett második. Az Egyesült Államok ötször végzett az első, tízszer a második helyen. A korábbi négy olimpiából az elmúlt hármat Kanada nyerte, csak az elsőn, 1998-ban győzött az amerikai válogatott.

A két csapat ötször játszott egymással olimpián, 1998-ban csoport meccsen (7-4) és a döntőben (3-1) is az Egyesült Államok volt a jobb. A 2002-es és a 2010-es döntőben Kanada mindkétszer legyőzte észak-amerikai riválisát. Szocsiban már egyszer összecsaptak, akkor hatalmas csatában Kanada 3-2-re nyert. Így érkeztünk el a csütörtöki döntőig, amelyen Kanada a pozíció megtartására törekszik, míg az Egyesült Államokat visszavágás vágya fűti.

A kanadai csapatból az ötödik olimpiáján a negyedik aranyra hajtó Hayley Wickenheiserre érdemes figyelni. A 35 éves csatár most is csapata legjobbja, négy meccsen 2 gólja és 3 asszisztja van. De a feltűnően csinos, eddig három gólt szerző Meghan Agosta is külön figyelmet érdemel, és nem csak a szőke haja és a zöld szemei miatt.

Kanada fő erénye a védekezés, ezt támasztja alá az a tény is, hogy a mostani négy meccsen mindössze három gólt kapott. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak a magyar gyökerekkel rendelkező Shannon Szabadosnak, akinek a védéshatékonysága 0,951, kapott gól/meccs mutatója pedig 1,00.

Az Egyesült Államok csapatában játszó Amanda Kessel tovább folytatja a családi hagyományokat, hiszen testvére, Phil Kessel – a Toronto Maple Leafs profija – is az éremért hajt majd pénteken, a férfiakkal, ugyancsak Kanadával szemben. Amanda Kessel három góllal és három gólpasszal segítette ezzel csapatát, a hihetetlen gyors szélső csapata legjobbja volt a svédek elleni elődöntőben is.

Az Egyesült Államok akkor nyerhet, ha korcsolyázásban, illetve gyorsaságban fel tudja venni a versenyt ellenfelével. Ha gyorsan sikerül vezetést szereznie és harmadik harmadba előnnyel fordul, akkor trónfosztás lehet. A kanadaiak másik erénye ugyanakkor a magabiztosság, ritkán hibáznak, 19 meccse senki nem képes legyőzni őket.