Ez már nem az a csapat volt, amivel Eb-érmet nyertem

2014.02.10. 13:27 Módosítva: 2014.02.10. 13:34

A rövidpályás gyorskorcsolyában versenyző magyar női váltó az elődöntőben megszorítani sem tudta Kanadát és Dél-Koreát, a várakozásoknak csak az nem felelt meg, hogy az oroszokra sem tudott tapadni 3000 méteren.

A jövő keddi B-döntőre kell felkészülniük, és valószínűleg nem ebben az összeállításban fognak kifutni. A gondot ugyanis az okozta, hogy Kónya Zsófia betegsége miatt nem edzett rendesen, ezért kihagyták a csapatból.

Már ez egy megkérdőjelezhető lépés volt, helyére viszont az a Darázs Rózsa lépett, aki az első sikertelen kvalifikációs Világkupa után bejelentette visszavonulását. Aztán mégis folytatta, a csapatvezető édesapja pedig úgy látta jobbnak, ha ő szerepel a váltóban.

„Ez már nem az a váltó, amelyikkel bronzérmet nyertem a januári Európa-bajnokságon, előtte pedig megnyertük az Universiadét. Nem csak az összeállításra gondolok, hanem egyénekre lebontva sem. Az okokról nem nekem kell beszélni, hanem azoknak, akik kijelölték ezt a négyest, nem fertőzöm a fejem ilyen gondolatokkal, hiszen még egyéniben is indulok, és a jövő keddi B-döntőben a minél jobb helyezés még mindig elérhető” - ezek Heidum Bernadett a magyar csapat legjobbjának, egyben zászlóvivőjének szavai voltak. Kiemelte, sok minden megzavarta a fejeket.

Darázs Rózsa arról beszélt, összezavarodott a taktikájuk, mert nem számítottak arra, hogy ilyen jól sikerült a rajt, és hogy az első váltások után az élen haladtak.

A taktika ugyanis az volt, hogy minél tovább megpróbálnak második, vagyis döntőt érő helyen maradni.

„Semmiképp sem vagyok elégedett, de egy emberre nem lehet ezt ráhúzni. A gyorsulások, a kijövetelek, nagyon sok összetevője, hogy ennyire nem tudtunk az oroszokon maradni. Lehet, hogy Zsófival jobb lesz, de még egyszer mondom, nemcsak a hiánya miatt voltunk gyengék. Sok helyen kell javulnunk, ki kell használni a B-döntőig hátralévő nyolc napot, elemeznünk kell, mi és miért történt. Meg kell beszélnünk együtt, másképp nem jöhetünk ki a gödörből. Nekem abszolút kárpótlást jelentene, ha az ötödik helyen lennénk a végén” - foglalta össze Keszler Andrea, aki a körmére festette az öt karikát.

Hozzátette, egyelőre a jelennel kell foglalkozniuk, a siránkozásra majd ráérnek otthon.