Holland ikrek a leggyorsabbak a jégen

2014.02.10. 17:40
Megint teljes holland siker született az Adler Arenában, már a hetedik érmét – közte három aranyat – nyerte Hollandia gyorskorcsolyában. Négy éve csak ázsiai került a dobogóra férfi 500 méteren, most viszont egy ikerpár, Michel és Ronald Mulder csatáját hozta a szám. Kettejük közé Jan Smeekens ékelődött be, egyetlen századmásodperccel maradt le Michel mögött.

Az első futamban már sokat sejtetett Smeekens kiváló, 34,59 másodperces ideje, Michel Mulder volt a második, aztán viszont jöttek az ázsiaiak: a japán, világkupa-3. Nagasima Keijcsiro, az olimpiai bajnok Mo Tae Bum, valamint még egy japán, Kato Dzsodzsi. Ronald Mulder csak a hatodik helyen állt, 37 századdal lemaradva az elsőtől, ami ilyen rövid távon túl soknak tűnt.

A második futam vége óriási csatát hozott, igazából csak az utolsó négy párra volt érdemes figyelni. Ronald Mulder a 17. futamban indult, szenzációs, 34,49-es időt ment, amellyel az élre állt. A következő futamban maga mögött tartotta a japán Katót, majd eggyel későb Mo Tae Bumot is. Ikertestvére, Michael Mulder gyengébben ment, de összetettben így is Ronald elé került, 15 századdal maradt előtte.

Elképesztő versenyzést hozott az utolsó pár, amelyben Jan Smeekens és a japán Nagasima ment. Smeekens lasabban teljesítette a távot, mint az első futamban, de végül egy századdal a második helyre ért be, a két Mulder közé.

Michel Mulder két világbajnoki címmel a háta mögött érkezett Szocsiba, 2013-ban Salt Lake Cityben, 2014-ben Naganóban nyerte meg a sprint kombinációt, a 2012-es vb-n a második helyen végzett, az idei világkupa-sorozatban a második helyen áll.

Egyelőre a testvérpárok olimpiája ez, női szabadstílusú síben a kanadai testvérpár, Justine és Chloe Dufour-Lapointe lett az első kettő.