Móric
9 °C
18 °C

Magyar edző is segítette az olaszok legendáját

2014.02.12. 16:20

Guba Milán olasz melegítőben örült Miklós Edit hetedik helyének, aki - mivel volt némi szabadideje - megnézte a lesiklók versenyét is.

„Az olasz szánkósok erő- és erőnléti edzője vagyok” - adott magyarázatot, miért van itt az olimpián.

Természetesen a sportág ikonját, a Kannibált, Armin Zöggelert is jól ismeri, nemcsak teljesen véletlenül készítette a képet. Zöggeler hat olimpián szerepelt, és hat olimpián nyert érmet. Van két aranya, egy ezüstje, és három bronza.

Szocsiban is harmadik lett, ebben már benne volt Guba munkája is, aki egy éve dolgozik együtt a szánkósokkal.

„Hokicsapat erőnléti edzője voltam Dél-Tirolban, megpályáztam az állásukat, és nagyon örültem, amikor rám esett a választásuk. A 40 éves Zöggelerrel éppúgy együttműködöm, mint a fiatalokkal, van utánpótlás, lehet majd még hallani az olaszokról, egészen biztos vagyok benne.”

Guba jól érzi magát az országban, a felesége is dél-tiroli.