Cecília
3 °C
12 °C

Most emberrablással fenyegetnek

2014.02.04. 13:56 Módosítva: 2015-05-06 01:25:08

Újabb fenyegetés érte az olimpián részt vevő nemzetek egyikének olimpiai bizottságát. A Kronen Zeitung osztrák lap értesülései szerint ismeretlenek két sportoló elrablásával fenyegették meg az Osztrák Olimpiai Bizottságot (ÖÖC). A hétfői levél szerint az alpesi síző Marlies Schild és a szkeletonos Janine Flock lesz veszélyben a pénteken kezdődő szocsi téli játékokon.

„Igaz, hogy kaptunk egy levelet, tegnap volt a postaládánkban” – erősítette meg a Kronen Zeitung információját Peter Mennel, az ÖÖC főtitkára. „Azonnal értesítettük az illetékes hatóságot, amely megkezdte a nyomozást.”

Mennel hozzátette: egy repülőgépen utazik éppen Bécsből Szocsiba Flockkal, aki nem nyugtalan, és bízik a védelmükben, Schield a jövő héten repülne Oroszországba. A játékok alatt két kommandós vigyáz majd a két megfenyegetett versenyzőre, amikor elhagyják az olimpiai falut.

Korábban számos szervezet, köztük a MOB is kapott fenyegető emailt, amiről később kiderült, kamu volt az egész, ennek ellenére a Terrorelhárító Központ egy tisztje elutazott a magyarokkal. Oroszországban az olimpia alatt teljes harckészültségbe helyezték a biztonsági erőket, és amerikai hadihajók is érkeztek a térségbe.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke sem tart terrortámadástól: „Teljes mértékben megbízunk az orosz hatóságokban. Folyamatosan kapcsolatban állunk velük. Tudjuk, hogy az orosz biztonsági erők szorosan együttműködnek a nemzetközi szervekkel, így aztán a téli olimpia, a sportolók és a nézők is biztonságban lesznek a versenyek alatt.”