Friderika
10 °C
17 °C

Akkorát esett, hogy érmet bukott

2014.02.19. 14:48

A nőknél Norvégia magabiztosan nyerte a klasszikus stlíusú csapatsprintet, míg a férfi sífutóknál Finnország nyert úgy, hogy a német csapat utolsó embere pár száz méterre a céltól saját figyelmetlenségéből óriásit bukott. Kis időkülönbséggel két testvér nyert két érmet.

Az olimpia előtt szinte minden sífutószám aranyát odaadták a norvégoknak, akik aztán nem nagyon tudtak megbirkózni a meleggel, és a rosszul előkészített léceikre hivatkozva a várakozáson alul szerepeltek. A friss hó és a jó tíz fokkal hidegebb időben azonban már érvényesíteni tudták fölényüket. A hat 1300 méteres körből álló döntőben az első embereknél még együtt volt a mezőny, a másodikban azonban már széthullott. Marit Björgen nem akarta az utolsó két körre hagyni a döntést, iszonyatosan meghúzta a tempót, és jó 4-5 másodperces előnybe került. Ezt már nem is tudta senki ledolgozni, hiába próbálkoztak a finnek és a svédek közelebb kerülni. A 10 kilométeren olimpiai bajnok Justyna Kowalczyk egyedül kevés volt, nem tudta felvinni a lengyel váltót.

Björgen minden körben a legerősebb volt, társa, Östberg is jól tartotta magát, így az utolsó körben más biztos volt a győzelem. Björgen lassan minden idők legeredményesebb női téli olimpikonja lesz, összesen már kilenc érme van, Szocsiban is ez a második aranya.

Igazi küzdelem csak a harmadik helyért folyt, a négy másodperccel később induló svéd Nilsson lehajrázta a német Herrmant. A második helyen a finnek végeztek, Aino-Kaisa Saarinennel és Kerttu Niskanennel.

Utóbbinak az öccse a férfi döntőben volt érdekelt, és sikerült is túlszárnyalni nővére eredményét. A 10 kilométeren negyedik Iivo Niskanen Sami Jauhojärvivel nyert aranyat. Ebben a számban is norvég győzelemre lehetett számítani, de a szabadstílusú sprintet nyerő Hattestad nem mozgott túl frissen. A norvég csapat az elődöntőből is éppen hogy bejutott. A döntőre sem tudtak feljavulni, bár a magára találó Petter Northug ígéretesen futotta le első körét.

A férfiaknál az utolsó két körig együtt maradt a mezőny, nem próbálkozott senki támadással. Az orosz Vljegzsanyin indult meg először, és indította első helyen Krjukovot, aki igazi klasszikus specialista, négy éve olimpiát nyert. Az oroszok iramát csak a németek és finnek bírták, a többi csapat leszakadt, semmi esélyük nem volt az éremre. Hogy mégis legyen, azt a német Tim Tscharnke intézte el. Az utolsó emelkedőn ő tűnt legjobb erőben, kis előnyhöz is jutott, a stadionba befordító lejtőn azonban nagyot hibázott. Kicsit elmélázott, így nem vette észre, hogy Jauohjärvi bevág elé, hogy ő fusson bele először a legjobb nyomba. Tscharnke felakadt, nagyot esett, és kibillentette Krjukovot is. Az ütemvesztés Jauohjärvinek jött legjobban, már nem is kellett nagyot sprintelni, hogy az első helyre jöjjön be. A bukó miatt németek végül csak a hetedikek lettek, a svédek szerezték meg a bronzérmet.

A finn manővert a németek szabálytalannak látták, ezért óvást nyújtottak be.