Tekla
9 °C
16 °C

A kanyar KO-zta a sífutókat, drámai döntő

2014.02.11. 16:18
Szocsi meleg időjárása szinte síelhetetlenné tette a havat, ez is meg is látszott sífutás sprintszámaiban. Egymás után buktak a versenyzők, a férfi döntőben hárman is óriásit estek, de már az előfutamok is megszórták a mezőnyt. Két mostani olimpiai bajnok is bukás miatt esett ki. A férfiaknál és nőknél is norvég győzelem született.

A sprint női és férfi és előfutamait is norvégok nyerték, Maiken Caspersen Falla és Ole Vigan Hattestad. Ritkán szokta az megnyerni a versenyt, aki a selejtezőben is első, de mindkettejük elképesztő formában volt, a negyeddöntőben, az elődöntőben és végül a döntőben is győztek.

ku-xlarge.gif

Falla nem sokat taktikázott, minden futamot izomból végignyomott, a döntőben már a legnagyobb esélyesnek kikiáltott, a síatlont már megnyerő Marit Björgenre sem kellett figyelnie. Björgen elszúrta az elődöntőjét, nagyon hátulról akart hajrázni, de akkora volt a tülekedés célegyenesben, hogy kódolva volt a bukása. A döntőben is volt esés, a svéd Ida Ingemarsdotter és az amerikai Sophie Caldwell akadt össze az emelkedőn, így esélyük sem volt az éremért menni. Falla mögött a szlovén Vesna Fabjan hajrázott, de az utolsó métereken rosszul lépett, és kibillenése pont elég volt Ingvild Flugtsad Östbergnek, hogy milliméterekkel becsússzon elé. A célfotó és két század döntött közöttük a norvég javára.

Hattestad az utolsó pillanatban került be a norvég csapatba, a toblachi világkupán mutatott teljesíménye győzte meg a szakvezetőket, hogy érdemes indítani. Miatta meg is kellett kavarni a csapatot, Paal Golberg maradt ki végül a sprintből, de talán jobban jártak volna azzal, ha őt indítják a félistenként kezelt Petter Northug helyett. Az idén nem túl meggyőző sífutóikon már az elődöntőbe is véletlenül került be, három svéd nagyon megverte, és már mindenről lemondva csúszott be. Az erős futam miatt azonban még idővel, szerencsés vesztesként továbbjutott. Az elődöntőben azonban már látszott, hiába várna tőle bárki is olyan hajrát, ami a védjegye volt a norvégnak.

A svédek viszont meglepően jó formában voltak, és hárman próbálhatták meg valahogy legyőzni Hattestadot és másik norvégot, Glöersent, Usztyugov pedig az oroszoknak próbálhatott újabb aranyat nyerni. A döntőben Jönson próbálkozott elmenni, de Hattestad tapadt rá, majd a sprintspecialista előre is ment az emelkedőn, és már nem is adta át az első helyet. A tempó Jönsonnak túl erős volt már az elején lemaradt, és ez hozta érmes pozícióba. Nagyjából úgy járt, mint a rövidpályás gyorskorcsolyázó Bradbury, előtte hárman is elestek a lejtő éles jobbkanyarjában, és könnyedén előzhetett, de így is teljesen kifutotta magát a bronzért. Az első helyet Hattestad könnyedén hozta, Pettersont kifárasztotta már a hajrára, nem tudott újítani a svéd. 

A három bukó versenyző is beért, Usztyogov járt a legrosszabbul, ő át is hajtott egyik ellenfelén. Az elődöntőben Gafarov bukott ugyanitt, az orosz végül perceket kapva törött léccel szenvedte be magát a célba.

A síatlon bajnoka, Dario Cologna sem bírt a hóval, talán a vaxolása sem volt megfelelő, de kétszer is bukott a negyeddöntőben, ezzel elszállt minden esélye. A rossz hóminőséggel a gyengébb versenyzők is küzdöttek. A selejtezőben is sorra buktak az indulók, többen a szegélybe zúgtak egy kanyarban. Egy kínait végül mentőszánkóval vittek le a hegyről.

A sprintben magyar indulók is voltak. A nőknél Simon Ágnes az utolsó előtti, 66. lett a selejtezőben , így nem folytathatta. Szabó Milán bukással együtt lett 73.