Olivér
0 °C
4 °C

Van, amiben elsők leszünk Szocsiban

2014.02.06. 09:15

Nem annyira közismert, hogy Magyarország a Szocsi olimpián még mindig rekorder lesz egy kategóriában: nincs még egy olyan ország, amelynek ennyi sportolója vett részt téli és nyári olimpián is. 

Összesen százhuszonnyolc olyan sportoló állt rajthoz az olimpiák történetében, aki sportágat váltott, és duplázott. A lista élén Szocsiban még biztosan Magyarország áll, a belgák és amerikaiak tízzel a másodikok, az osztrákoknak nyolc ilyen sportolójuk volt. 

A nőknél Kürti Éva nyitotta a sort, 2002-ben nõi bob-kettesben a 13. helyen zárta a Salt Lake City-i téli olimpiát, majd két évvel később Athénban diszkoszvetésben indult, a selejtezőcsoportjában a 19. helyen végzett, ugyanígy súlylökésben, az utóbbi két sportágban többszörös magyar bajnok volt.

A csapatvilágbajnok Gyenesei Leila öttusázó volt a második a női mezőnyben, 2006-ban Torinóban sífutásban állt rajthoz, 10 km-es távon a 69. helyen ért célba, Pekingben öttusában egyéniben lett huszonnegyedik. 

A duplázó magyar olimpikonok mezőnyében a bob a legnépszerűbb, a ma már az atlétikai szövetséget irányító Gyulai Miklós 1994-ben 1998-ban is ott volt a bobosok mezőnyében, majd jött 2000-ben Sydney és a 4x100-as váltó, de az előfutamból nem jutottak tovább a csapattal. A nyári játékokon atlétikában induló Horváth Gergely, Kürtösi Zsolt és Margl Tamás szintén bobosként vett részt a torinói téli olimpián nyolc éve, a négyescsapatban Pintér Bertalannal együtt a huszonnegyedik helyen végezek.

A bobhullám előtt egészen a harmincas évekig kell visszamenni, hogy ilyen magyar sportolókat találjunk, pontosabban 1936-ig, amikor egy évben rendezték a téli és a nyári olimpiát is. A remek kapus Hircsák István, valamint Szamosi Ferenc és Háray Béla az év elején még Garmisch-Partenkirchenben végeztek hetedik helyen a hokicsapattal, mai napig ez a legjobb helyezésünk a sportágban az olimpián. Néhány hónappal később ismét olimpikonok voltak, igaz nem váltottak olyan radikálisat, a gyeplabda-válogatott tagjaként vettek részt Berlinben, a pontszerzés nem sikerült. Az 1936-os hokicsapatnak Farkas Mátyás is tagja volt, ő nyolc év után lett akkor ismét olimpikon, az 1928-as téli játékokon még tízpróbázóként lett 21. Amszterdamban. 

Szocsiban meglehetett volna a tizenharmadik magyar sportoló is, a negyvenhat éves Pulai Imre Sydney-ben aranyérmes volt a kenusoknál ötszáz méteren. Szocsiba már szánkósként utazott volna, sikerült neki a minimális öt világkupapontot összegyűjtenie, azaz ötször célba érkeznie világkupán, ám a Nemzetközi Szánkó Szövetség január végén közölte, hogy Pulai nem indulhat. 

Akiknek az érem is összejött

A százhuszonnyolc sportolóból mindössze négynek sikerült a bravúr, téli és nyári olimpián is érmet szerezni. Az első az amerikai Eddie Eagan volt, aki még az 1920-as antwerpeni nyári játékokon bokszolóként nyert aranyat, majd tizenkét évvel később, mi másban, mint az amerikai négyfős bobcsapat tagjaként lett ismét olimpiai bajnok. Az amerikaiaknál két bobos is duplázni fog egyébként Szocsiban, Lolo Jones és Lauryn Williams londoni olimpikon volt, atlétikában indultak, nemrég kiderült, a bobcsapattal ott lesznek Szocsiban. 

A sorban másodikként a norvég Jacob Tullin Thams már síugrásban szerezte az első érmét az 1924-es téli olimpián, olimpiai bajnok lett, a duplázásra ő is tizenkét évet várt, a norvég vitorláscsapat tagjaként ezüstérmes lett a berlini nyári olimpián.

A német gyorskorcsolyázó, Christa Luding-Rothenburger igazi éremhalmozó volt. Szarajevóban és Calgaryban aranyat nyert, de volt még ezüstje és bronza is a téli olimpiákon, az 1988-as szöuli olimpián már pályakerékpárosként lett ezüstérmes. Az utolsó érmes duplázó a kanadai Clara Hughes volt, országúti kerékpárosként és gyorskorcsolyázóként is összejött neki a bravúr. Az 1996-os atlantai olimpián két volt bronz a mérlege, az aranyra Torinóig kellett várnia, 5000 méteren lett olimpiai bajnok, csapatversenyben még egy ezüstöt is szerzett.  

Magyar duplázók

Hircsák István, Szamosi Ferenc, Háray Béla (jégkorong, gyeplabda)

Gyenesei Leila (sífutás, öttusa)

Kürti Éva  (bob, diszkoszvetés, súlylökés)

Gyulai Miklós (bob, síkfutás)

Margl Tamás (távolugrás, bob)

Horváth Gergely (gerelyhajítás, bob)

Kürtösi Zsolt (tízpróba, bob)

Déván István (síkfutás, sífutás és északi összetett)

Szepes Béla (sífutás és északi összetett, gerelyhajítás)

Farkas Mátyás (tízpróba, jégkorong)