Kónya Zsófia meggyógyult

2014.02.05. 13:26 Módosítva: 2014.02.05. 13:26

Már jobban van Kónya Zsófia rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki múlt hétvégén betegen érkezett a pénteken kezdődő szocsi téli olimpiára.

„Fájt a mellkasom, köhögtem és kis lázam is volt. Antibiotikumot is szednem kellett, de már sokkal jobban vagyok, hétfőn az edzéseket is megkezdtem” – mondta rekedtes hangon a 19. születésnapját csütörtökön ünneplő sportoló, aki hozzátette, már betegen érkezett, azaz nem a Fekete-tenger partján lévő városban támadta meg a szervezetét a vírus.

Az idei Európa-bajnokságon 1500 méteren és a váltóval is bronzérmes korcsolyázó elárulta, az első körök után kissé fáradtnak érezte magát a kihagyás miatt, de már kezdi visszanyerni az erejét és kedden már jól bírta a tréninget.

A nyolc fővel a legnépesebb magyar küldöttségnek számító rövidpályás gyorskorcsolyázók szerdán könnyebb pihenő napot kaptak, mivel hajnali 6.30 órától vehették volna birtokukba a pályát, de a csapatvezetés úgy döntött, ezzel a lehetőséggel nem él, s délután inkább egy szárazföldi edzést tart. A sportág képviselői hétfőn kezdik meg szereplésüket Szocsiban.