Olivér
0 °C
4 °C

Miklós Edit sikere a síszövetség pénzét is megsokszorozza

2014.02.26. 13:23

Nagyságrendekkel nő a Magyar Sí Szövetség állami támogatása Miklós Edit alpesi síző olimpiai eredményeinek köszönhetően.

Erről Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára beszélt a szövetség sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a pontos összeg egyelőre még nem ismert, az további egyeztetések függvénye.

„Szisztematikus munka zajlik a síszövetségnél, ez az eredményességben is megmutatkozik, ezért a kormányzat az eddigieknél is komolyabban fogja venni ezt a sportágat" – jelentette ki Kiss Norbert.

Kaszó Klára, a szövetség ügyvezető elnöke hozzátette, legfőbb feladatuk a szezon értékelése és lezárása, ezt követően pedig a jövőbeli célok megfogalmazása.

„Azt pontosan még nem tudom megmondani, mennyi pénzre lenne szükség ahhoz, hogy további kimagasló eredményeket érjünk el, annyit azonban mondhatok, hogy tavaly mindent összeadva 140 millió forintból gazdálkodott a szövetség" – nyilatkozta Kaszó Klára az MTI-nek.

A vasárnap befejeződött szocsi játékokon lesiklásban hetedik Miklós Edit azt mondta, olimpiai eredményei a világkupa-sorozatban startlistapontokat érnek, és ha a hétvégi svájci vk-n jó eredményt ér el, akkor akár a szezonzáró, szintén svájci vk-döntőn is rajthoz állhat. Hozzátette, a vk-versenyek után még várnak rá viadalok, amelyeken további ranglistapontokat gyűjthet.

„Szocsiban nagyon jók voltak a pályák, az olimpiai faluról is csak jót mondhatok, persze voltak kisebb hiányosságok, összességében úgy érzékeltem, hogy rengeteg munkát fektettek a rendezésbe az oroszok" – számolt be élményeiről Miklós Edit, aki a lesiklóversenyben elért hetedik helyével minden idők legjobb ötkarikás magyar alpesi eredményét érte el.

„A futam előtti este mindig végigmegyünk a pályán fejben, a bejáráskor ugyanis memorizáljuk a vonalvezetést" – mondta a 25 éves csíkszeredai születésű sportoló. "Én a lesiklás előtt hétszer csúsztam le gondolatban, mint kiderült, ez volt a bűvös szám."

A sajtótájékoztatón részt vett a síző olimpiai csapatból Gombos Károly és Szőcs Emőke biatlonista, Simon Ágnes sífutó, valamint Farkas Norbert alpesi síző.

Gombos azt mondta, 10 km-es sprintben a 79. hellyel sikerült elérnie célját, azaz tisztesen helytállt. Április elején részt vesz egy 160 km-es grönlandi expedíciós sífutó-versenyen, ahol nagyobb részben amatőr ellenfelei lesznek, és szeretne a 200 induló közül az első hatban végezni.

Szőcs Emőke úgy vélte, az olimpiai versenyek ugyanolyan nehezek voltak, mint egy vk, mentálisan azonban nagyobb volt a nyomás. Hangsúlyozta, számára az igazi harc az volt, hogy kvótát szerezzen.

Farkas Norbert kiemelte az óriás-műlesiklásban elért 50. helyét, amelyre, mint mondta, nagyon büszke, neki ugyanis ez volt az első olimpiája, amelyen érzése szerint nagyon sokat fejlődött.

Simon Ágnes elsősorban arról beszélt, fájt neki, hogy negatív sajtóvisszhang kísérte azindulását, mert ő a pályán megszerezte a kvótát.