Móric
9 °C
18 °C

Szovjet tengeralattjárónak köszönhette az 1994-es olimpiát Lillehammer

2014.02.06. 21:53
Norvégia tökéletes, felejthetetlen olimpiát rendezett 1994-ben, pedig a kisváros pályázatát először megmosolyogták. A norvégok döbbenetes tömegben voltak jelen a versenyeken és nagyszerű hangulatot teremtettek. A legnagyobb sztár a hazaiak gyorskorcsolyázója, Johann Olav Koss volt, a világ a két amerikai műkorcsolyázónő, Tonya Harding és Nancy Kerrigan újabb összecsapását várta a legjobban, ami aztán elmaradt és a nevető harmadik egy ukrán árvalány, Okszana Bajul lett. A legmegindítóbb történet azonban az amerikai gyorskorcsolyázóé, Dan Jansené volt: a világklasszis addigi összes olimpiai versenyét elrontotta, de pályája utolsó nagy versenyén elképesztő világcsúccsal végül aranyat nyert.

1924, 1928, 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960, 1964, 1968, 1972, 1976, 1980, 1984, 1988, 1992, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010,

17. Téli Olimpia

Helyszín: Lillehammer, Norvégia Időpont: 1994. február 12-27.
A többi pályázó város: Östersund (Svédország), Anchorage (USA), Szófia (Bulgária)
Program: 12 sportág/61 szám Résztvevők száma: 67 ország, 1738 sportoló (1216 férfi, 522 nő) Tengerszint f-i magasság: 210 m

"A 17. Téli Olimpia nem létezett soha. Norvégia nem létezett soha. Ez egy meseolimpia volt, valahonnan a képzeletünkből, gyerekkönyvek lapjairól. Ez nem lehetett valóság. A valóság nem lehet ilyen jó."

Így búcsúztatta a lillehammeri olimpiát Leigh Montville, az amerikai Sports Illustrated újságírója és nem esett túlzásba. Már az is meseszerű volt, ahogy a történet kezdődött. Amikor a Norvégia délkeleti felén található körülbelül húszezres városka elhatározta, hogy elvándorló népességének megkötésére egy olimpiarendezés lenne a legjobb, még az országon belül is megmosolyogták az ötletet. Először a 92-es olimpiát célozták meg és egyes NOB-tagok olyannyira nem tudtak mit kezdeni a várossal, hogy a később győztes Albertville-re asszociálva Hammerville-nek mondták többen is. A pályázat simán el is bukott a 86-os döntéskor.

A norvégok azonban nem lankadtak, másodszorra is nekifutottak a jelentkezésnek, ráadásul a NOB úgy döntött, hogy 92 után kétévente váltják egymást a nyári, illetve a téli játékok, és ezt egy 94-es téli olimpia beiktatásával oldotta meg. Megint nem Lillehammer volt az esélyes, a svéd Östersund és a bolgár főváros, Szófia pályázata számított erősnek. A norvégok országuk olimpiai sikerei alapján próbálták úgy hirdetni Lillehammert, mint a téli sportok fővárosát, azzal büszkélkedtek, hogy a világon egyedül a város címerében látható egy síelő. És megígérték, hogy olcsó olimpiát fognak rendezni.

(forrás: wikipedia.org)
(forrás: wikipedia.org)

A Szöulban 88-ban meghozott döntés előtt azonban a norvég vezetők sorra utaztak haza, annyira esélytennek látták pályázatukat, végül azonban minden a számukra kedvezően alakult. Szófiát azért bukott el, mert a NOB-tagok Calgary után nem akartak egy újabb nagyvárost, a bolgár főváros az első körben kizuhant. Az alaszkai Anchorage messze volt és közel Kanadához, ahol néhány hónapja ért véget az olimpia. Maradt Lillehammer és Östersund, utóbbi a második körben még jobban állt. A harmadikra azonban kilőtte az, hogy a svédek néhány nappal korábban tiltakoztak amiatt, hogy egy szovjet tengeralatjáró a vizeikre tévedt, a szovjetek és a keletiek ezért a norvég kisvárosból csináltak olimpiai helyszínt.

A norvégoknak szembe kellett nézniük a megszokott környezetvédelmi dilemmákkal, a költségek megugrásával. Az azonban bizonyos volt, hogy az országot rögtön magával ragadta az olimpiai lelkesedés: az emléktárgyak már a megnyitó előtt elképesztően fogytak, a 900 ezer otthon eladható jegyre pedig 1,8 millió igénylés érkezett.

Tragikus előjelek

Biztosan valamennyi olimpia, sportesemény előtt lehetne néhány halálesetet, balesetet, szerencsétlenséget összefüggésbe hozni a résztvevőkkel, de Lillehammer esetében ez szokatlan méretet öltött. A 92-ben háromszoros olimpiai bajnok norvég sífutó, Vegard Ulvang családi tragédiája 93 októberében egész Norvégiát megrázta: öccse sízés közben eltévedt és meghalt a sarkkörön túl. Decemberben a norvég síválogatott egyik edzője hunyt el. 94 elején más országok leendő olimpikonjait érték a sorscsapások: az amerikai műkorcsolyázónő, Nancy Kerrigant januárban megtámadták, az akció mögött egyik riválisa, Tonya Harding állt. Két héttel a játékok kezdete előtt egy versenybalesetben nyakát törte, és életét veszítette az osztrák lesikló, az éremesélyes Ulrike Maier. Egy hét volt vissza a megnyitóig, amikor az amerikai jégtáncos, Elizabeth Punsalan édesapját agyonszúrták. Már a nyitóünnepséget próbálták, amikor újabb baj történt: a fő attrakciónak szánt lánggyújtáshoz a fáklyát a sísáncon át akarták eljuttatni, a főpróbán a síugró, Gunnar Fidjestöl hatalmasat bukott és komoly agyrázkódást szenvedett. Úgy tűnt, Lillehammeren átok ül, de a februári két hét rácáfolt erre.

Így aztán az sem okozott gondot, hogy a megnyitó főpróbáján a síugró Gunnar Fidjestöl balesetet szenvedett, cseréje, Stein Gruben tökéletesen megoldotta a feladatot. A fáklyával a sísáncról magabiztosan érkezett le, a lángot pedig Haakon herceg gyújtotta meg.

A norvég Johann Olav Koss az 5000 méteres gyorskorcsolya versenyen.
A norvég Johann Olav Koss az 5000 méteres gyorskorcsolya versenyen.

A versenyek legnagyobb sztárja természetesen egy hazai sportoló, Johann Olav Koss lett, aki a három hosszabb gyorskorcsolyaszámot nyerte meg (1500, 5000, 10 000 méter), az első kettőt olimpiai, az utóbbit világcsúccsal. Koss példája jó érzékeltette a norvégok hozzáállását: az olimpiai aranyakért kapott pénzjutalmát, 30 ezer dollárt, felajánlotta a háború sújtotta Szarajevónak, a tíz évvel korábbi olimpia rendezőjének. Később korcsolyáját is elárverezte, és a norvégokat folyamatosan az adakozásra sarkallta.

A norvégok a sífutó számokban is arattak, az olimpiai rekordok felé haladó Björn Dählie újabb két aranyat és két ezüstöt szerzett. Az 50 kilométeren győztes Vlagyimir Szmirnov példája jól érzékeltette az utóbbi időben lezajlott politikai változások hatását: 88-ban Calgaryban még szovjet sportolóként szerzett három érmet, Albertville-ben az Egyesített Csapat tagjaként szerepelt, Lillehammerben aratott győzelme pedig Kazahsztán első olimpiai aranya volt. A nők között az olasz Manuela di Centa mind az öt számban érmet szerzett (két arany, két ezüst, egy bronz).Hozzá hasonlóan sikeres volt Ljubov Jegorova, két arannyal és egy ezüsttel, de az orosz sífutónő 97-ben megbukott doppinggal, ami egész pályafutására rossz fényt vet.

Alpesi síben a svájci Vreni Schneider az első nő lett, aki a sportágban öt olimpiai érmet szerzett. A Calgaryban nyert két arany után 92-ben egy hetedik hely volt a legjobbja, Lillehamerben viszont megnyerte a műlesiklást, és gyűjtött egy-egy ezüstöt (kombináció) és bronzot (óriás-műlesiklás). Az amerikaiak meglepetésgyőzelmeket arattak: férfiaknál Tommy Moe (lesiklásban), a nőknél Diann Roffe (szuper G). Kevéssé volt meglepő a szintén amerikai világklasszis gyorskorcsolyázó, Bonnie Blair újabb két aranya, amivel ötszörös olimpiai bajnokká lépett elő.

Ugyancsak a gyorskorcsolyázók között avatták a téli olimpiák egyetlen magyar születésű olimpiai bajnokát. Fájdalom, a tíz éve Szarajevóban még magyarként versenyző Hunyady Emese ekkor már osztrák állampolgár volt, így Ausztriának nyert aranyat 1500 méteren.

 Éremtáblázat      
 1.  Oroszország  11  8  4
 2.  Norvégia  10  11  5
 3.  Németország  9  7  8
 4.  Olaszország  7  5  8
 5.  USA  6  5  2

De hiába a nagyszerű bajnokok, ha nem lett volna az egész olimpiát körülvevő hangulat, egy hatalmas botrány végkifejleteként emlékezne mindenki Lillehammerre. Az olimpia előtt néhány héttel, közvetlenül az amerikai válogató helyszínén támadták meg a női műkorcsolyaverseny egyik esélyesét, Nancy Kerrigant. A térde fölé mértek egy ütést, és bár csak zúzódást szenvedett, a bajnokságon nem indulhatott. Az olimpiára mégis kijuttatták, hamarosan pedig az is kiderült, hogy közvetlen riválisa, Tonya Harding állt a támadás mögött. Az soha nem bizonyosodott be, hogy Harding rendelte meg volna az akciót, de azt volt férje, az akkor is vele élő Jeff Gillooly szervezte meg, Harding pénzén. Kerrigan és Harding is jégre léphetett Lillehammerben - az amerikai tévézés történetének egyik legnézettebb műsora lett a női műkorcsolya rövidprogramja -, de egyik sem lehetett olimpiai bajnok. Az arany az alig egy éve berobbant ukrán árvának, Okszana Bajulnak jutott.

A norvégok lelkesedése végig kitartott, a sífutók férfi váltóversenyét például százezren látták a helyszínen. A hazai versenyzők meg is hálálták a biztatást, összesen 26 érmet szereztek, ennél többig egy olimpián egy ország sem jutott. Amikor véget értek a játékok, őszintén hangzott a máskor bárgyú és elcsépelt mondat: ez tényleg minden idők olimpiája volt.

Dan Jansen, a szívek bajnoka

A norvégok magával ragadó hozzáállása ütközött ki egy amerikai bajnok, Dan Jansen ünneplésekor. Az amerikai gyorskorcsolyázó olimpiai pályafutása olyan szerencsétlenül alakult, hogy annak ellenére, hogy sportága egyik legnagyobb világklasszisa volt, 84-ben, 88-ban és 92-ben is képtelen volt még akár egy érmet is szerezni. Ebben nagy szerepet játszott, hogy 88-ban az 500 méteres verseny előtt néhány órával tudta meg, hogy leukémiás nővére meghalt. Hatalmas esélyes volt, de az első kanyarban orra bukott, majd így történt ezren is. 92-ben csak simán lassú volt, 94-ben pedig az 500 méter friss világbajnokaként megbotlott az utolsó métereken. Az 1000 méter volt olimpiai pályafutása utolsó versenye és elképesztő világcsúccsal megnyerte. Az egész csarnok, az összes vetélytárs, Norvégia, sőt a fél világ szorított neki, végül hősként ünnepelték.