A braziloknak sok lesz az olimpiákból

2015.01.06. 11:36

Brazíliaváros azt tervezi, hogy visszalép a 2019-es nyári Universiadétól. Az eseményre eredetileg Budapest is jelentkezett, ám végül mégsem pályázott, írja az MTI.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames nevű honlapnak Brazíliaváros egyik elöljárója, Hélio Doyle elmondta: a januárban hivatalba lépett új kormányzónak, Rodrigo Rollembergnek az az elképzelése, hogy a főváros anyagi okok miatt visszalép a rendezéstől. Doyle szerint Rollemberg túl rizikósnak tartja, hogy előteremtsék a közel 880 millió dolláros rendezési költséget.

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) ajánlása szerint 22 versenyhelyszín mellett sportolói falu építése is szükséges.

Brazíliaváros 2013. november 9-én nyerte el a rendezés jogát, akkor, amikor a dél-amerikai ország már javában készült a 2014-es labdarúgó-világbajnokságra és a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári olimpiára. Kandidált még Budapest és Baku. Utóbbi 2013. november 4-én vonta vissza pályázatát. November 8-án a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és az Universiade-pályázatot előkészítő bizottság jelezte, hogy Budapest mégsem pályázik, és egy későbbi - legkorábban 2023-as - időpontban lehet esélye a kandidálásnak. Akkori közleményük szerint a halasztás oka, hogy a FISU-val folytatott tárgyalásokon kialakult rendezési feltételek alapján - különösen a fizetendő rendezési díjak összege és esedékessége miatt - Magyarország nem tud vállalkozni 2019-es rendezésre.

A magyarok ugyanakkor jelezték a FISU-nak: továbbra is elkötelezettek abban, hogy 1935 és 1965 után Budapest ismét házigazdája legyen az egyetemisták és főiskolások világjátékának, ez - a 2021-es vizes világbajnokság miatt - legkorábban 2023-ban lehetséges. A nyári Universiade az olimpia után a világ második legnagyobb nemzetközi sporteseménye, amelyen 5-6 ezer sportoló vesz részt.