Hedvig
7 °C
23 °C

Kicsi magaslat, de a miénk: felújították a mátraházi edzőtábort

2015.07.02. 14:36

Átadták csütörtökön a több mint 1,1 milliárd forintból felújított mátraházi edzőtábort, amely tíz év után nyitotta meg ismét kapuit, írja az MTI.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 515 millió forintos támogatást nyújtott a beruházáshoz, míg a 620,6 millió forintnyi önerőt a Nemzeti Sportközpontok (NSK) biztosította.

Tóth Dénes, a csaknem 800 méteres magasságon elterülő létesítmény vezetője elmondta: tíz évig volt zárva a központ, amelynek újjáépítésével új lehetőségek nyíltak, hiszen Magyarországon kevés magaslati edzőtábor működik. Közlése szerint elsősorban élsportolókat várnak, de az amatőr sportolók előtt is nyitva áll a 90 személyes, minden eszközzel felszerelt, szinte az összes sportág igényeit kielégíteni képes létesítmény.