Meddig bízhatunk a magyar sport csodájában?

000 Mvd6702308
2015.08.05. 23:31 Módosítva: 2015.08.05. 23:36
Éppen egy év múlva kezdődik a riói olimpia. Magyarország a Londonban sikeres bajnokok mellett Hosszú Katinkával és Imre Gézával erősödött a mostani olimpiai ciklusban. Ők azok, akik vb-aranyat nyertek, de például az utóbbi már 40 éves, és csak elvétve tűnt fel néhány fiatal, holott a kormányzat milliárdokat utalt át a szövetségeknek. Azért még így is erősek leszünk Rióban.

Egy év múlva, augusztus ötödikén kezdődik a 2016-os nyári olimpia, Rióban. A legutóbbi olimpián nyolc arany-, négy ezüst-, és hat bronzérmet szereztek a magyar sportolók, ezzel az éremtáblázat kilencedik helyért érték el. Általános meggyőződés volt akkor, hogy csodaszerű a szereplés, és mindent meg kell tenni azért, hogy Brazíliában ugyanez már realitás legyen.

Rio egy évvel az olimpia előtt

A brazil nagykövetség legfrissebb adatai szerint a riói játékok 12 milliárd dollárba kerülnek, amelynek a kétharmada a városi fejlesztésekre megy el. A pénz 57 százaléka magánpénz. 

42 sportágban, 19 napon át, 10 903 sportoló versenyez majd 205 országból. Összesen 45 ezer ember dolgozik majd az olimpia ideje alatt. 25 100 újságíró, riporter, a média képviselői lesznek ott. 3200 versenybíró is érkezik. Az utána következő paralimpia 23 sportágban, 11 napon keresztül 4350 sportoló versenyez 178 országból.

Pillanatnyilag csak az látszik, hogy jó esetben 140-150 fős lesz az olimpiai csapat, ami egyértelmű csökkenés, ha végignézzük az előző éveket, amikor már ugyanilyen szigorú kvalifikáció volt.

  • Londonban 157 magyar versenyző volt
  • Pekingben (2008) 174
  • Athénban (2004) 209
  • Sydneyben (2000) 178
  • Atlanta (1996) 212

Az Amerikában rendezett játékok nem ad teljesen reális képet, mert akkor még nem kellett mindegyik versenyszámban több rostán átjutni a résztvevőknek, és a futballcsapat jelenléte érezhetően megnyomta a létszámot.

A sport a költségvetés kedvence

Az idei költségvetés után a 2016-os sem fukarkodik a sportra szánt pénzzel. Csak nagy vonalakban: 

  • Az olimpiai felkészülésre: 2,61 (milliárd)
  • Sportteljesítmények elismerésére: 2,679+2,14
  • Sporteredmények elismerése: 2,679+2,14
  • Versenysport támogatása: 1,307 
  • Utánpótlás-nevelésre: 1,994
  • Kiemelt sportágak létesítmény-fejlesztésére: 4,02
  • Kiemelt sportegyesületek létesítmény-fejlesztésére: 3,68+1,88 (támogatás)
  • Tanuszoda-fejlesztés: 2,97
  • Magyar Olimpiai Bizottság 0,372
  • Olimpiai központ 35,88
Ezen kívül számos létesítményt épít közvetlen költségvetési pénzből az Állam, továbbá a Szerencsejáték Zrt. és fogadási bevételek jelentős részét fordítják sportra, továbbá a cégek társasági adóját is sportra illetve utánpótlás-nevelésre fordíthatják.

A számokból ugyanakkor látszik, hogy a magyaroknak egyre nehezebb tartaniuk a lépést a világ élmezőnyével, a csapatsportágak többségében eleve esélytelenek vagyunk.

Ráadásul ez a 150 fős bűvös létszám is kizárólag úgy jöhet össze, hogy kézilabdában és vízilabdában a női valamint a férfi csapatból legalább hárman ott lesznek. Kezdjük is velük.

A csapatsportok

A női kézilabdában a már megszerzett Európa-bajnoki hatodik hely sokat érhet, ha netán mi rosszul szerepelünk az idén decemberi dániai világbajnokságon, de az előttünk lévők jók lesznek.

De ez egy vészforgatókönyv, hiszen annak azért van reális esélye, hogy a szülés után visszatérő Görbiczcel és Zácsik Szandrával bejussunk a legjobb nyolc közé. A csoportban összekerültünk a házigazda dánokkal, a bivalyerős Montenegróval, mögöttük a harmadik helyet illene elcsípni, és akkor a B-csoportból a svéd-lengyel-holland trióból kapunk riválist. A svédek a legjobbak, a másik kettőt vernünk kellene.

Mindez még nem jelent automatikus olimpiai részvételt, hiszen 2016 tavaszán egy selejtező torna jön, ott kell jól játszva kijutni.

A férfiak a januári világbajnokságról lemaradtak, azóta új kapitány van és Talant Dusebajev a 2016. januári Eb-n, vagyis az utolsó lehetőségen igyekszik megkaparintani a selejtező tornára feljogosító helyezést.

Az utat egyszer már végigvettük, nem egyszerű, de a csoportban két meccset (orosz, montenegrói) nyerni kell, utána pedig a szlovén-svéd duóból kell legyőzni a továbbjutót. Ha bravúr jön a németek vagy a spanyolok ellen, még kedvezőbb pozícióba kerülhetünk.

Nagy Lászlónak és Görbicz Anitának alighanem az utolsó esélye, hogy olimpián játszhasson, és még jó néhány nevesebb játékosnak is.

Vízilabdában a nők 2000-ben hiányoztak utoljára, a vb-n most a kilencedik helyért harcolnak. 2011-ben ugyanez volt a helyzet, így igazából nincs trauma, bár az nyugtalanító, hogy akkor egy megfiatalított válogatottól sokkal többet nem is lehetett várni, míg most azért az előző vb- és Eb-bronz után jobbra számíthattunk.

A csapat gerince ettől még adott, rájuk építve kell a következő kapitánynak kihoznia a legjobbat, ha Merész András nem vállalja a folytatást, vagy már a vezetők és a csapat nem bíznak benne.

A belgrádi Eb-ről a győztes már egyenesen Rióig jut, de az Eb-ről lehet eljutni az olimpiai selejtezőre, ahol három hely van, de ezért az Egyesült Államok is harcba száll, és látva a meccsünket, nem vagyunk azonos súlycsoportban. Nem könnyű feladat tehát már a kijutás sem.

A férfiaknál valamelyest egyszerűbb a helyzet még akkor is, ha többre számítottunk a mostani kazanyi vb-n. Lehet, hogy a két évvel ezelőtti egy kifutott és szerencsés eredmény volt, és nem reális, hogy döntőt játsszunk, de a négy közé csak be kellett volna jutni még a szerencsétlen sorsolás ellenére is.

Így a férfiaknak is marad a belgrádi Eb, ahonnan a legjobb még nem kvótás mehet az olimpiára. A szerbek már ott vannak, mint a Világliga győztese, a horvátok vagy olaszok alighanem kijutnak a vb-ről, szóval fogynak az erős csapatok.

A legrosszabb esetben jön a világselejtező, ahonnan még újabb három pozíció van. Igaz a válogatott még soha nem kényszerült oda. 

A két sikersportág

Kazanyban azt látjuk, Hosszú Katinka ellenállhatatlan, ő jövőre az olimpián még ugyanilyen lendülettel úszhat. 2012-ben nem volt éremszerző, de jövőre vele már mindenképp számolni kell, még ha jövőre már 27 éves is lesz.

A már kijutott úszók:

Takács Krisztián (50m gyors – 21,89; 100m gyors – 49,29)

Bernek Péter (200m gyors – 1:47,72; 400m gyors – 3:46,29, 1500m gyors – 15:11,05)

Gyurta Gergely (1500m gyors – 14:59,92)

Balog Gábor (100m hát – 54,55; 200m hát – 1:57,76)

Gyurta Dániel (100m mell – 1:00,42; 200m mell – 2:08,58)

Cseh László (100m pillangó – 51,97; 200m pillangó – 1:54,90; 200m vegyes – 1:58,31)

Kenderesi Tamás (200m pillangó – 1:54,79)

Biczó Bence (200m pillangó – 1:55,80)

Verrasztó Dávid (400m vegyes – 4:11,28)

Bernek Péter (400m vegyes – 4:16,24)

Hosszú Katinka (200m gyors – 1:55,89; 400m gyors – 4:05,75; 800m gyors – 8:33,12; 200m hát – 2:06,81; 200m pillangó – 2:08,00; 200m vegyes – 2:06,12; 400m vegyes – 4:31,07)

Kapás Boglárka (400m gyors – 4:06,21; 800m gyors – 8:23,71; 200m pillangó – 2:08,99)

Szilágyi Liliána (100m pillangó – 58,70; 200m pillangó – 2:08,25)

Jakabos Zsuzsanna (200m pillangó – 2:07,93; 200m vegyes – 2:11,32; 400m vegyes – 4:37,358) Verrasztó Evelyn (200m vegyes – 2:12,32; 400m vegyes – 4:41,77)

György Réka (400m vegyes – 4:42,13)

Risztov Éva (10km, 10. a vizes vb-n)

Ugyanígy a két londoni aranyérmessel is számolni kell: Risztov Évával és Gyurta Dániellel.

Előbbi igazolta, hogy Kazanyban is ott a helye az élmezőnyben, a 10. helye még éppen kvótát ért. Gyurta 2007 óta valamennyi nagy verseny döntőjében ott van 200 mellen, csütörtökön ezért száll harcba az oroszországi vb-n.

Cseh László elnyűhetetlen, ő három éve kijelentette, olimpiai bajnok akar lenni, ezért még edzőt is váltott – Turi György helyett Plagányi Zsolt készíti fel -, és úgy látszik, jól tette. Jövőre még gyorsulnia kell, ami 30 körül már nem lesz könnyű, de ismerve az adottságait, nem is lehetetlen.

A 18 éves Kenderesi Tamás 200 pillangón a világranglista második helyéről nem mehetett betegsége miatt a vb-re, neki jövőre jöhet el az ideje.

Kajak-kenu

Új csillag bontakozott ki, Kárász Anna egyesben ötszázon kétszer is legyőzte a címvédő Kozák Danutát. Mivel ők ketten a négyesben is ott lesznek az augusztusi világbajnokságon, az egység abszolút győzelmi esélyekkel vág neki a versenynek. Mivel 2009 óta nem kapott ki a női kajaknégyes, holott az összeállítás folyamatosan cserélődött, nemcsak a vb-n, hanem az olimpián favoritok.

A férfi négyes ezüstérmes volt Londonban, idén az Európa Játékokat megnyerték. Ezzel meg is volt az áttörésük, hiszen a nagy győzelem maradt ki csak eddig a pályájukból. Remélhetőleg még Milánóban, a vb-n is hallunk róluk. Az összetétel változatlan: Kammerer, Kulifai, Tóth, Pauman.

Nálunk nincs pótkvalifikáció, azért szült heves vitát az összeállítás, hiszen a rangidős, 37 éves Kammerer Szalaival párosban is nyert. Jövőre nem ütközik a program, párosban is megmutathatják, mire képesek.

A férfiaknál alakult egy páros (Tótka-Molnár) kétszázra, amelyik biztatóan kezdte a szereplését, ők kvótát szerezhetnek. Ebben a számban Londonban nem indult senki.

A kenusoknál Vajda Attila képviseli az állandóságot, a Mike Róbert, Vasbányai Henrik egység 2013-ban vb-t nyert, utána ezüstöt, ők is ott lehetnek az olimpián.

Még két bajnok

A 2012-es bajnokok közül Berki Krisztián bevállalt egy vállműtétet is az olimpiáért, október végén lesz a lólengés döntője Glasgow-ban, ha érmes lesz, Rióban is ott lesz. A tavalyi vb-t megnyerte, lelkileg újra felépítette magát a rontásai után, és a legjobb arcát mutatta. Pedig elmondása szerint irtózatosan fájt már akkor is a válla.

A Rióba kijutott atléták

Baji Balázs (110m gát – 13,44)

Helebrandt Máté (20 km gyaloglás – 1:23,04)

Kővágó Zoltán (diszkoszvetés – 67,36)

Pars Krisztián (kalapácsvetés – 79,23)

Srp Miklós (50 km gyaloglás – 4:01,44)

Papp Krisztina (maraton – 2:36:59)

Madarász Viktória (20 km gyaloglás – 1:31,31)

Krizsán Xénia (hétpróba – 6303)

Szabó Barbara (magasugrás – 1,94)

Márton Anita (súlylökés – 18,94 méter)

Pars Krisztián augusztus végén célozza meg a magyar atlétika első vb-aranyérmét. A kalapácsvető sérülésekkel bajlódott idén, van egy nagy lengyel ellenfele (Fajdek) is, ha felépül, akkor a vb-n és Rióban is különpárharcot vívhatnak.

Az eddigi felsorolásból kitűnt, hogy leginkább a londoni hősökről beszéltünk

Ez egyfelől szerencsés, mert megvan a rutinjuk, bár már négy évvel kétségtelenül idősebbek lesznek jövőre. Másfelől viszont nem jó, mert nem látszik a hazai konkurencia, a fiatalok elvétve szorítják ki őket.

Kivált igaz ez a vívásra, hiszen Imre Géza 40 évesen nyert világbajnokságot párbajtőrben. Egyéniben ezzel több mint jó esélye van a kijutásra, bár ő ennél többet szeretne: a csapattal kijutni.

Hol van az már, amikor azt mondta: öreg lesz ő Rióban bohócnak.

A csapat egyébként nagy esélyt szalasztott el a júliusi vb-n, amikor hat találattal vezetett a negyeddöntőben Dél-Korea ellen, de végül kikapott. Így is van azonban még négy Világkupa verseny, és mivel összeállt újra a 2013-ban aranyérmes csapat, ezért igen könnyen feljebb araszolhatnak a világranglistán. A hatodik hellyel már olimpiai résztvevők, pillanatnyilag ettől két hely választja el őket.

A női párbajtőrcsapatnak is feljebb kell lépnie, mert egyelőre ők sem olimpiai utazók. Ők is közel állnak azonban, hogy átjussanak a határon. Férfi tőrben nem sok esély van és igaz ez női kardra is.

Férfi kardban nincs csapatverseny, Szilágyi Áron viszont, hogy egy újabb londoni hőst említsünk, könnyen kijuthat. Mivel idén sérülten is megnyerte az Európa-bajnokságot, nemcsak a címvédőnek kijáró tisztelet miatt lesz favorit.

Dzsúdóban zajlik a kvalifikáció, a 90 kilós Tóth Krisztiánnak már csak egy-két jól sikerült verseny kell, és ott lesz Brazíliában. A tavalyi vb-ezüstje a rangsor közvetlen elitjébe repítette.

Ungvári Miklós súlycsoportot váltott – 73 kilóban próbálkozik -, neki is kikövezett az útja az eddigi eredmények alapján. Ő igazán elkeseredett volt London után, amikor az ezüstérem már ott volt a nyakában. Azt a párhuzamot hozta, hogy Kovács Antal és Hajtós Bertalan között nagy a különbség. Előbbi megnyerte, utóbbi elveszítette az olimpiai döntőt. Egy szerencsés sorsolással javíthat még egyet felfelé.

Joó Abigél, Csernoviczky Éva lehet még ott, Gercsák Szabina képviselné még a fiatalságot, de tőle jó vb-eredmény kellene Asztanában, augusztus végén.

A birkózók Las Vegasban harcolnak a helyekért, szeptember elején lesz vb-jük. A sportág, amelyiknek a léte is veszélyben volt London után, egy ilyen amerikai helyszínnel, showműsorral próbál megfelelni az elvárásoknak.

Bácsi Péter és Lőrincz Tamás a legfőbb esélyes, a nőknél pedig Sastin Mariann, aki 2013-ban a sportág első világbajnoka lett.

Öttusában valószínűleg a maximálisan elérhető négy helyet megfogjuk, lövészetben már van négy olimpikonunk, és még bővülhet a csapat. Csonka a pisztolyosok között Eb-arannyal tette emlékezetessé riói helyét.

Az olimpikon sportlövők:

  • Tobai-Sike Renáta (pisztoly)
  • Sidi Péter (puska)
  • Szabián Norbert (puska)
  • Csonka Zsófia (pisztoly)

Az ökölvívás egyre inkább a perifériára szorult, 2000 óta nem volt érmes, és már akkor örültünk, ha meccset nyertek a versenyzőink.

Az asztaliteniszező Póta Georgina folyamatosan előrébb jut egyéniben a világranglistán, csapatban azonban kisebb az esély a kijutásra, mint legutóbb, mert ahhoz három, legalább a 60. helyen rangsorolt versenyző kellene.

Vitrolázásban Berecz Zsombor (finndingi) és Tomai Balázs (laser) már rég készülhet fejben, hogy mi vár rá a brazil vizeken. 

Ennyi pillanatnyilag a magyar élsport szűk keresztmetszete, jól ismert, korosodó nevek, néhány új tehetséggel kiegészülve.

Mivel soha ennyi pénzt nem volt a magyar sportban – 2010 óta stratégiai ágazat -, és pár év múlva elkerülhetetlen a generációváltás, nagyon fontos, hogy jó programok induljanak, szélesedjen a bázis - ennek nyomait az úszásban, birkózásban

látni leginkább -, különben átmenetileg sem tudjuk felvenni a versenyt a legjobbakkal.

Így állnak az építkezésekkel (a százalék a készültségi fokot mutatja):

  • - Barra Olympic Park: 86%
  • - Carioca Arena 1: 75%
  • - Carioca Arena 2: 85% 
  • - Carioca Arena 3: 88% 
  • - Olympic Tennis Centre: 62% 
  • - Velodrome: 52%
  • - Olympic Golf Course: 100% grassed; Club House 33% 
  • - Future Arena: 66%
  • - Olympic Aquatics Stadium: 76%
  • - Press Centre (MPC): 79%
  • - International Broadcasting Centre (IBC): 93%
  • - Olympic Village: 84%
 
Deodoro: 
  • - Whitewater stadium: 69% 
  • - Olympic Hockey Centre: 51% 
  • - Youth Arena: 41%
  • - Acquatics Centre: 32%