Károlyiék újabb csúcsra emelték az amerikai tornát

2015.11.02. 09:01

A hat megszerezhető női világbajnoki aranyból ötöt az amerikaiak vihettek haza Glasgow-ból. Simone Biles tízszeres győztes lett, a csapat és az egyéni mellett két szerenkénti döntőt  - gerenda és talaj - is megnyert.

Az amerikai tornát Károlyi Béla fejlesztette erre a szintre, felesége, Márta jelenleg is a csapat vezetőedzője. Mártát egyszerűen csak kősziklának nevezte egy régebbi cikkünkben. A válogatott Károlyi – Houston melletti - farmján készül fel.

Károlyi Márta úgy gondolta, hogy a riói olimpia lesz az utolsó, aminél ő irányít.

A kalapácsvetőnek induló, kolozsvári születésű, 73 éves Károlyi Béla élete egy komplett regény, pár fontosabb részletet megemlítünk belőle.

  • Az első olimpiai bajnokát még Romániában nevelte fel, Nadia Comaneci tízest kapott Montrealban 1976-ban
  • 1981-ben disszidált az országból, Amerikában előbb dokkmunkásként dolgozott, mexikóiakkal együtt festett, csak később derült ki róla, hogy ő a leghíresebb tornaedző
  • Romániában 11 év börtönbüntetésre ítélték
  • 1984-ben Mary Lou Retton már Amerikának nyeri az összetettet az ő segítségével. Szabó Katalin ugyanakkor négy aranyat nyer, őt még Romániában fedezte fel
  • 1996-ban Kerri Strug a csapatversenyben sérülten állt oda az utolsó ugráshoz, Károlyi annyit mondott neki, you can do it. Sérülten lehet élni, de álmok nélkül nem, ezt a tornásznő mondta az eset után.

Ezt a mondatát Bill Clinton amerikai elnök is kölcsönkérte tőle a választási kampányban.