Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Katasztrofálisan mélyre süllyedt a magyar súlyemelés

2015.11.30. 08:36

A súlyemelő-világbajnokság amerikai megrendezését nagyon jónak, a magyar szereplést ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, aki a vb lezárása után nyilatkozott az MTI-nek.

„Mivel olimpiai kvalifikációs vb volt, eleve több mint száz ország adta be nevezését, végül 98 indította is versenyzőit, a hatszáz feletti indulói létszám pedig a maga nemében világrekord, soha ennyien nem vettek még részt súlyemelő-világbajnokságon" – mondta. Az is igen ritka - fűzte hozzá -, hogy ennyire sok, összesen kilenc világrekord szülessen, miközben akadtak meglepetések is: „Nem emlékszem rá, hogy példának okáért mikor esett ki négy kínai versenyző is, mint ahogy az itt Houstonban megtörtént."

A doppingkérdésre kitérve Aján Tamás hangoztatta, hogy a súlyemelés mindig elöl járt a doppingellenes harcban. „Most is csaknem 220 vizsgálatot végeztek a szakemberek, ami óriási szám. Hozzáteszem: nagyon sajnálom Bulgáriát, amely egyik tartóoszlopa a világ súlyemelésének, de most nem indulhat, pontosan azért, mert itt, az olimpiai kvalifikációs periódusban 11 pozitív esetet regisztráltunk a bolgár emelőknél. Ez akkora szám, hogy azt mondtuk: Bulgáriától megvonjuk a riói indulás jogát."

„Hadd szóljak valamit úgy is, mint magyar ember: meglátásom szerint az elmúlt három-négy évben a magyar súlyemelés lefelé menő pályán mozog. Képtelen vagyok megérteni, miért nem tud a Magyar Súlyemelő Szövetség olyan helyzetet teremteni, hogy legalább megközelítsük a nemzetközi szintet - fogalmazott Aján Tamás, majd így folytatta: - Még mindig a régi megbízható versenyzők hozzák a legjobb eredményeket, akik tíz-tizenöt éve vannak a világ élvonalában, most is rájuk számítunk. Nem szeretnék senkit személy szerint bírálni, de ez, ami most van, elfogadhatatlan."

Az IWF magyar elnöke úgy gondolja, a sportágakat összefogó Magyar Olimpiai Bizottság vezetése előbb-utóbb rákényszerül, hogy megnézze, mi a helyzet a Magyar Súlyemelő Szövetségben. „Ez így elfogadhatatlan, én nem tudom elfogadni ezt az eredményt" - összegzett Aján Tamás.

A houstoni világbajnokságon, amelynek a kezdete előtt pozitív doppingmintát adott Pócza Vajk Károly, végül öt magyar emelő indult. Soóky Gergely a 29. lett, Baranyai János comb-, Vaspöri Gábor pedig térdsérülést szenvedett, és nem tudott összetett eredményt elérni. Csak a 105 kilós Gyurkovics Ferenc, aki 14. lett, és az ólomsúlyban 17.-ként végzett Nagy Péter tudott olimpiai kvalifikációs pontokat szerezni, ám - bár hivatalos lista még nincs - nagy valószínűséggel ők ketten nem tudták annyival növelni a tavalyi kazahsztáni vb-n gyűjtött pontokat, hogy a férficsapat megtartsa a három riói kvótát érő 24. helyet a nemzetek sorrendjében. Így már csak egyetlen kvótát szerezhet a magyar súlyemelés mindkét nemnél, a jövő évi norvégiai Európa-bajnokságon.