Hedvig
9 °C
24 °C

Nevetséges összegért helyezték szabadlábra Pistoriust

2015.12.08. 12:02

Óvadék ellenében, bizonyos megszorításokkal szabadon védekezhet Oscar Pistorius, akit a múlt héten a legfelsőbb bíróság bűnösnek talált szándékos emberölés vádjában, írja az MTI.

A mindkét lábán amputált atléta 2013. február 14-én saját házában a fürdőszoba ajtaján keresztül négy lövéssel agyonlőtte 29 éves barátnőjét, Reeva Steenkampot, akit állítása szerint betörőnek vélt.

Pistorius kedden megjelent a pretoriai felsőbíróság előtt, mert lehetősége volt óvadék ellenében feltételes szabadlábra helyezését kérni. Ez utóbbit megkapta egy 690 amerikai dollárnak (közel 200 ezer forint) megfelelő összeg ellenében. Korábban ennek az összegnek a százszorosát (közel 20 millió forint) akarták kiszabni, de Pistorius ügyvédje azt közölte, védencének nincs ennyi pénze.

Pistoriusnak nagybátyja pretoriai házában kell tartózkodnia, a házat csak reggel hét óra és déli 12 óra között hagyhatja el, maximum 20 kilométeres távolságra, és elektronikus nyomkövetőt kell viselnie – jelentette be Aubrey Ledwaba bíró. Az atlétának az útlevelét is le kellett adnia.

A felsőbíróság közölte most, hogy a büntetési tételt jövő év április 18-án hirdeti ki, Pristorius addig lehet szabadlábon.