Ilyen ruhákban vonulunk a riói olimpián

2015.12.11. 13:25 Módosítva: 2015.12.11. 15:01

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) péntekre meghívta a sajtót, hogy bemutassa a riói olimpiai felvonuló- és formaruha győztes pályázójának a kollekcióját. Aztán ebből annyi lett, hogy bejelentette, a három pályázóból a Use Unused nevű cég nyerte a 2016-os riói olimpián részt vevő magyar küldöttség ruháinak elkészítését.

Most még csak a pályázat zárult le, hogy ki gyártja majd, arról egy újabb közbeszerzés fog határozni.

Illetve a női ruha piros színén még módosítanak, mert a meggyhez fog közelíteni.

Mit gondol a ruhákról?

A cég így magyarázta, miért ilyen ruhákat tervezett. „A kialakításnál fontos szerepet játszott a gyökerekhez való visszatérés, azaz a régmúlt elegáns, minimalista szemléletű formaruháinak újragondolása, aktualizálása. Legfontosabb szempontok között szerepel az egységes csapatkép, a modern arculat, a jó szabású és funkcionalista ruhadarabok, valamint a felismerhetőség és pozicionálás. A fő koncepció a nemzeti trikolór – mint országunk színkódjának – használata, ami beazonosíthatóvá teszi a formaruhát."

A 168-as szám az eddigi olimpiai aranyak számára utal, ezt is használták a tervezésnél.

A világbajnok öttusázó, Gyenesei Leila a kollekció minden darabját imádta, hordhatónak tartotta.

A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kammerer Zoltán kiemelte, hogy a mindennapi ruhatárba is beilleszthetőek ezek a darabok.