Sorra nyerik az aranyat a kajakosok

2015.06.16. 13:22

A kajakos Dudás Miklós meglepetésre aranyérmet szerzett 200 méteren az Európa Játékok keddi versenynapján. Ez volt a magyar küldöttség hatodik elsősége Bakuban, kajak-kenuban pedig az ötödik, írta az MTI.

Az első 200-as A döntőben, férfi K-1-ben az olimpiai hatodik Dudás olyan magabiztos teljesítménnyel rukkolt ki, hogy kétség sem férhetett a győzelméhez. A remek rajtot követően közel fél hajóhossz előnnyel érkezett a célba, többek között olyan klasszisokat maga mögé utasítva, mint a londoni ötkarikás bajnok brit Ed McKeever. Sikere a versenyt tekintve bomba-, magyar szempontból pedig kellemes meglepetés.

A nők hasonló számában Kozák Danuta - aki korábban a négyes tagjaként és egyesben is aranyérmet nyert 500 méteren Bakuban - a gyenge kezdés után felküzdötte magát, és végül harmadik lett a lengyel Marta Walczykiewicz és az orosz Natalja Podolszkaja mögött.

Ugyancsak bronzéremnek örülhetett a Tótka Sándor, Molnár Péter duó, amely a kajakpárosok fináléjában nagyon szoros küzdelem után ért harmadikként a célba a szerbek és a németek mögött.

A legrövidebb távon szerepelt többi magyar egység közül a világbajnoki címvédő Kárász Anna, Vad Ninetta kettős (K-2) negyedik, Hajdu Jonatán (C-1) pedig kilencedik lett.

 A legrövidebb távon szerepelt többi magyar egység közül a világbajnoki címvédő Kárász Anna, Vad Ninetta kettős (K-2) negyedik, Hajdu Jonatán (C-1) pedig kilencedik lett, míg 5000 méteren a kajakos Pauman Dániel ötödikként ért a célba. A magyar kajakosok és kenusok öt arannyal és öt bronzzal zárták az Európa Játékokat.

Zwickl-Veres Kata és Péni István is közel volt légpuskában az olimpiai kvóta megszerzéshez a bakui Európa Játékokon, amelyen előbbi nyolcadik, utóbbi pedig a kilencedik helyen végzett. A Zwickl-Veres kiválóan lőtt a 40 lövéses alapversenyben, 416,7 körös teljesítménnyel a legjobb eredményt produkálta a mezőnyben, s így magabiztosan jutott be a nyolcas döntőbe.

Bakuban minden számban egy riói indulási hely talál gazdára, s a magyar sportoló azzal a tudattal kezdhette meg a finálét, hogy rajta kívül csupán két olyan lövő van a mezőnyben, aki még szerezhet kvótát.

A döntőben mindenki tiszta lappal indult. Zwickl-Veres elsőre 10,5 kört ért el, másodikra viszont csak 9,1-et, amivel komoly hátrányba került valamennyi riválisával szemben. A szabályok szerint a nyolcadik lövés után az utolsó kiesik - majd minden második kör után az éppen leghátul álló -, s mivel a magyar versenyző nem tudott már feljebb jönni, ő volt az első búcsúzó. A kvótát végül a svájci Sarah Hornung szerezte meg, aki nyolcadik helyen jutott döntőbe, ám végül ezüstérmet nyert, mindössze egy tizedkörrel lemaradva a szerb Andrea Arsovic mögött.

A férfiak versenyében a mindössze 18 éves Péni István szintén jól lőtt az alapversenyben, ám balszerencséjére 625,8 körös eredményével egy tizeddel elmaradt a nyolcadik helyezettől, így nem lőhetett döntőt, melybe három olyan lövő került be, akinek nincs kvótája. A versenyt végül a fehérorosz Vitalij Bubnevics nyerte meg, míg a riói kvóta a harmadik helyen végzett izraeli Sergey Richteré lett.

A nőknél Miskolczi Julianna a 27., a férfiaknál a már olimpiai induló Sidi Péter a 26. helyen zárt.