Árpád
3 °C
12 °C

Húszezer dollárt ér az úszó vb-arany, 30-at a világcsúcs

2015.07.30. 16:19

Hétszázhúsz millió forintnak megfelelő dollárt osztanak szét a kazanyi vizes világbajnokság vasárnap rajtoló nagymedencés úszóversenyeinek legjobbjai között.

A FINA honlapjának híre szerint a 2 és fél millió dollárból a 42 úszószám első nyolc helyezettje részesül, méghozzá olyan formában, hogy a dobogósok közül az első helyezettnek 20 ezer dollár (5,72 millió forint) dukál, az ezüstéremhez 15 ezer, a bronz mellé pedig 10 ezer jár. A negyedik valamennyi döntőben 5 ezer dollárt ér, az ötödik 4, a hatodik 3, a hetedik 2 ezer, a nyolcadik pedig ezer dollárral gazdagodik.

A FINA külön premizálja a rekordereket: minden egyes világcsúcsért 30 ezer dollárt fizet felállítójának.

A jutalmazás mértéke jelentősen nőtt a korábbi csúcsesemények legjobbjainak honorálásához képest. A prémiumosztás nyitányán, a 2007-es melbourne-i világbajnokságon például még csak a dobogósok kaptak pénzt is érmeik mellé. A 2013-as barcelonai vb-n már az egyes versenyszámok első hat helyezettjét díjazták, s most részesül a finálék mind a nyolc résztvevője nemcsak erkölcsi, hanem anyagi elismerésben is.

Az oroszországi vb egészét 5,5 millió dollárral (1,573 milliárd forint) finanszírozza a nemzetközi szövetség. A nagymedencés úszók mellett külön pénzdíj jár a nyíltvízieknek is: ők - számonként az első nyolc helyezett - összesen 420 ezer dollárral kalkulálhatnak. A mű- és toronyugrók összhonoráriuma 907 ezer dollár, a műúszóké 893 ezer, a vízilabdázók között felosztható összeg pedig 720 ezer dollárra rúg. (MTI)