A volt köztársasági elnök az Olimpiai Védnökök élén

2016.01.14. 13:00

Megtartotta alakuló ülését csütörtökön a Parlamentben az Olimpiai Védnökök Testülete, amely az Országgyűlés által a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat megvalósításának támogatására létrehozott egyeztető, véleményező és javaslattevő testület.

A bizottság elnöke Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja lett, tudósított az MTI.

"Azt kérem a tagoktól, hogy a budapesti olimpiát tekintsék össznemzeti ügynek, amelyhez pozitív hozzáállás és hit szükséges" - mondta Schmitt Pál, hangsúlyozva, hogy társadalmi támogatottság nélkül nem lehet olimpiát rendezni.

Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat kormányzati felelőse prezentációjában azt mondta, Budapest "kifejezetten esélyes pályázónak számít, s ha jól dolgozunk, akkor élhetünk ezzel az eséllyel".

Az Olimpiai Védnökök Testülete stratégiai ajánlásokat tesz a pályázat előkészítésével kapcsolatban, figyelemmel kíséri és támogatja annak folyamatát, a benyújtás előtt véleményezi végleges tartalmát, valamint népszerűsíti a pályázatot.

Az Olimpiai Védnökök Testülete tagjainak névsora

  • Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke
  • Tarlós István Budapest Főváros főpolgármestere
  • Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja
  • Fürjes Balázs kormánybiztos
  • Aján Tamás, a NOB tiszteletbeli tagja
  • Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke
  • Martonyi János ügyvéd, korábbi miniszter
  • Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke
  • Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke
  • Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó
  • Polgár Judit sakkolimpiai bajnok nagymester
  • Bienerth Gusztáv, a Roland Berger Stratégiai Tanácsadók Kft. elnöke
  • Váradi József, a Wizzair vezérigazgatója
  • Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány vezetője
  • Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri biztosa
  • Szeneczey Balázs Budapest Főváros főpolgármester-helyettese
  • Köves Slomó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője
  • Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke
  • Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója
  • András Krisztina, a Corvinus Egyetem docense
  • Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök
  • Szilágyi György, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője
  • Kövér László, az Országgyűlés elnöke