Jeromos
9 °C
26 °C

Zikavírus: Kenya lemondhatja az olimpiát

2016.02.09. 11:02

A Brazíliában és Dél-Amerikában terjedő zikavírus miatt távol maradhatnak az augusztusi, riói játékoktól a kenyai sportolók – erről az ország olimpiai bizottságának elnöke, Kipchoge Keino beszélt kedden a Reuters hírügynökségnek. „Természetesen nem küldünk oda kenyaiakat, ha járvány lesz a zikavírusból” – fogalmazott.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt hétfőn globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikavírusos megbetegedések száma az amerikai kontinensen. Ezzel egy időben az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) hétfőn óvatosságra intette az ország sportolóit a riói részvétellel kapcsolatban. Deonald Anthony azt tanácsolta az amerikai olimpikonoknak, hogy ha kétségük támad, inkább ne utazzanak el a nyáron Brazíliába.

A brazil egészségügyi minisztérium novemberben megerősítette, hogy ez a vírus áll a magzatoknál egyre szaporodó mikrokefáliás, kóros kisfejűséggel járó elváltozások hátterében. A riói szervezők ugyanakkor két hete jelezték: mivel a játékok augusztusi időpontja a helyi télre esik, a szárazabb és hűvösebb éghajlat jelentősen csökkenti majd a vírust terjesztő szúnyogok jelenlétét.

Kenya négy éve Londonban két aranyérmet szerzett az olimpián, Ezekiel Kemboi 3000 méteres akadályfutásban, David Rudisha 800 méteres hosszútávfutásban nyert, ezen kívül négy ezüstöt és öt bronzérmet szereztek, mindet hosszú- és középtávfutásban. A 2015-ös atlétikai vb-n ráadásul ők végeztek az éremtáblázat élén 7 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzéremmel.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.