Már 99-en buktak meg azzal a doppingszerrel, amivel Sarapova is

2016.03.11. 19:45

Idén már 99 sportoló bukott le meldonium használatával - jelentette be Ben Nichols, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szóvivője pénteken. A véráramlást elősegítő szer rajta van az új, január 1. óta érvényes tiltólistán, de ezt sokan figyelmen kívül hagyták, többek között Marija Sarapova teniszező.

Az oroszok ötszörös Grand Slam-tornagyőztese hétfőn jelentette be, hogy a januári ausztrál nyílt bajnokságon elvégzett doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott, mert meldonium jelenlétét mutatta ki a szervezetében.

Ben Nichols a 99 lebukott sportoló közül egyet sem nevesített, de azt tudni lehet, hogy oroszokon kívül ukránok, grúzok és svédek is érintettek, írja az MTI. Az elmúlt napokban került nyilvánosságra, hogy - többek között - a női 1500 méteres síkfutás korábbi világbajnoka, az etióp születésű, de svéd színekben versenyző Abeba Aregawi, a grúzok olimpiai ezüstérmes birkózója, Davit Modzmanasvili, valamint az olimpiai és Európa-bajnok orosz jégtáncos, Jekatyerina Bobrova, illetve két gyorskorcsolyázó, a rövidpályás szakágban olimpiai bajnok Szemjon Jelisztratov és a nagypályán ötszörös világbajnok Pavel Kulizsnyikov is fennakadt a doppingvizsgálaton.

Első doppingvétség esetén legfeljebb négyéves eltiltás vár az érintettekre, de a büntetési tételt jelentősen csökkenthetik, ha megállapítják, hogy nem a teljesítményfokozás szándékával használták a tiltott szert.

A decemberben tiltólistára került meldonium szívgyógyszerként mildronat néven terjedt el a balti államokban és Oroszországban. Hatása javítja a vérkeringést, a sportolóknál így növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget. Egy tavalyi orosz felmérés szerint 4316 vizeletmintából 724 tartalmazott meldoniumot.