Putyin: Felfüggesztik a doppingügyben érintett orosz tisztviselőket

2016.07.18. 16:25
A WADA által felkért független vizsgálóbizottság vezetője sajtótájékoztatót tartott a Szocsiban zajló doppingolásról. Az orosz állam által irányított doppingolás folyt a téli olimpián, és a szervezet az olimpiáról is kizárná Oroszországot. Putyin szerint veszélyes, hogy a politika beavatkozik a sportba.

A nemzetközi doppingellenes szervezet az összes nemzetközi sportversenyről eltiltaná az orosz sportolókat, beleértve a jövő hónapban megrendezendő riói olimpiát is - írja az AFP.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy a 2014-es téli olimpiával kapcsolatos vizsgálat eredményeinek nem lesz következménye a riói játékokra. Kijelentette ugyanakkor, hogy ha megállapítják Oroszország intézményes felelősségét, akkor a NOB azonnal reagálni fog.

Most a WADA által felkért bizottság vizsgálata eredményeként rendkívül szigorú büntetést is kaphat Oroszország, a NOB leghamarab kedden, július 19-én dönthet a kérdésben. Bach most azt nyilatkozta, a vizsgálat eredménye "az olimpiai játékok integritása elleni példátlan támadásra" derített fényt, és ezért a nemzetközi olimpiai bizottság "nem habozik akár a legszigorúbb büntetéssel sújtani" a vétkeseket.

Eddig is voltak orosz sportolók, akiket eltiltottak már az olimpiától: a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábbi döntése értelmében az orosz atléták nem indulhatnak nemzetközi versenyeken, így a riói olimpián sem, de egyes atléták egyedi engedéllyel részt  vehettek volna a riói olimpián. 

Reakciók a WADA bejelentésére

Vlagyimir Putyin nyilatkozatát a TASZSZ orosz hírügynökség idézi: az orosz elnök emlékeztetett rá, hogy a Wada vizsgálatához egy "hiteltelen" szakember (Grigorij Rodcsenkov, a moszkvai doppinglabor volt vezetője) szolgáltatatta a bizonyítékokat, ezért "objektív, teljes és bizonyítékokat is tartalmazó" információkat kér a WADÁ-tól. Azt is elmondta, hogy a vizsgálatok lezárásáig felfüggesztik a vizsgálatban érintett összes sportvezetőt vagy tisztviselőt.

Putyin szerint veszélyes, hogy "a politika újra beleavatkozik a sportba", és azt mondta, Oroszország megérti és tiszteletben tartja az olimpiai eszmét, és mindig is azon az állásponton volt, hogy a doppingnak nincs helye a sportban.

A Nemzetközi Röplabda Szövetség elnöke, Aly Graca már jelezte, nem támogatja az oroszok kizárását minden sportágban. Graca szerint a röplabdázók laborvizsgálatait nem Oroszországban végezték, a visszaélések pedig ott történtek.

Craig Reedie WADA-elnök amellett, hogy felszólította a NOB-ot és a Paralimpiai Bizottságot (IPC), hogy vegyék fontolóra az orosz sportolók kizárását a riói játékokról, azt is ajánlotta, hogy tiltsák ki az orosz kormánytagokat a nemzetközi sporteseményekről, köztük az augusztusi olimpiáról is, írja az MTI.

A BBC szakírója, Richard Conway bele is tekinthetett a jelentésbe, amelyből szerinte "James Bond-stílusú" titkosszolgálati módszerekre derült fény. Idézik Jo Pavey brit hosszútávfutót is, aki szerint egyfelől szörnyű, hogy azokat a sportolókat is büntetik, akik a szívüket-lelküket beletették az olimpiai felkészülsébe, másrészt olyan sokan érintettek a doppingolásban, hogy valahol példát kell statuálni.

Az orosz újságok közül többen is már korábban felkészültek a legrosszabbra, miközben az állami média oroszellenes összeesküvésről beszélt. 

A McLaren-jelentés

Richard McLaren, a WADA által felkért független vizsgálóbizottság vezetője hétfőn délután tartott sajtótájékoztatót a Szocsiban zajló doppingolásról. Azt már korábban sejteni lehetett, hogy a legfelsőbb szintekig érhetnek a szálak, nem véletlen, hogy az orosz állami propaganda mindent megtett, hogy csillapítsa a vádakat.

McLaren azonban hétfőn, Torontóban megerősítette azokat a korábbi állításokat, amelyeket Grigorij Rodcsenkov, a moszkvai doppinglabor volt vezetője mondott, miszerint államilag ellenőrzött doppingolás zajlott a szocsi téli olimpián. Bár a jelentés nem tartalmaz konkrét neveket és azt sem, hány érmes doppingolhatott, Rodcsenkov szerint 15 olyan orosz sportolóról is szó van, akik érmet nyertek, közülük négy aranyérmes.

A jelentés legfontosabb állítása szerint a doppingoló sportolók úgy tudták elkerülni a lebukást és a felelősségre vonást, hogy a vizeletmintákat kicserélték. A moszkvai és a szocsi doppinglabort is az állam felügyelte, a csalás így az ő irányításukkal, központilag működött.

McLaren hozzátette, a vizsgálat minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy az orosz szövetségi biztonsági szolgálat, az FSB segédkezett a bizonyítékok eltüntetésében. A vizsgálat alátámasztotta Rodcsenkov azon állításait is, miszerint egy apró lyukon csempészték ki a mintákat, a kupakjait eltávolították és tiszta anyagra cserélték.

A harmadik legfontosabb megállapítás, miszerint az orosz sportminisztériumnak is tudnia kellett az egész műveletről, így szinte kizárt, hogy Vitalij Mutko sportminiszter ne legyen érintett az ügyben.

McLaren hozzátette, a rendszert a 2010-es olimpia után kezdték el kiépíteni.

Az sem véletlen, hogy akkor határozták el magukat a csalásra, hiszen Vancouverben nem kerültek az első tízbe az éremtáblázaton, de Szocsiban már 33 éremmel megnyerték ezt az összesítést.

McLaren arról konkrétan nem beszélt, hogy mely sportolók és sportágak érintettek az ügyben, de az egész túlnő a téli olimpián. Ez azzal kapcsolatban hangzott el, hogy állítólag egy, az orosz futballbajnokságban is szereplő külföldi játékos doppingmintáját is meghamisították a moszkvai laborban. Nem véletlen az egyezés, az orosz futballszövetséget ugyanis éppen Vitalij Mutko elnökli.

Arról reggel szóltak a hírek, hogy az egyik orosz állami sporttelevízió, a MatchTV ma levetít egy filmet, amelyben azt próbálják bizonyítani, hogy az egész ügy a WADA és az azóta már Los Angelesben élő, volt moszkvai laborvezető Rodcsenkov lejárató kampánya.