Katalin, Kitti
5 °C
18 °C

35 milliót ér egy magyar aranyérem az olimpián

2016.07.28. 09:56

A 2012-es londoni olimpiához hasonlóan idén nyáron, Rióban is 35 millió forintot fog érni egy magyar olimpiai aranyérem – írja a Bors.

Az ezüstöt 25, a bronzérmet, pedig 20 millió forinttal jutalmazza az állam. Nem csak a dobogós helyezetteket jutalmazzák, hanem a 7-8. helyen végzők is kapnak négy, valamint két millió forintot. 

Abban sincs változás, hogy a párosban versenyző sportolók a fenti összegek kilencven százalékát kapják meg, az úszóváltó és a kajak négyes a nyolcvan százalékát, míg a csapatsportágak versenyzői a hetven százalékát. 

Korábban a sportolók a három legjobb eredményük után kaptak jutalmat, de Rióban már valamennyi helyezés után járni fog a prémium. Ez azt jelenti, hogy ha az egyik legnagyobb éremesélyesünk, Hosszú Katinka, az Olympic Medals Predictions oldal szakértői jóslatának megfelelően, két arannyal, illetve egy-egy ezüst- és bronzéremmel zár, akkor 115 millió forintot tehet zsebre a magyar úszó.