Jusztina
12 °C
23 °C

Pistoriust kórházba kellett vinni a börtönből

2016.08.07. 10:46

A nemrég hatéves börtönbüntetésre ítélt Oscar Pistoriust kórházba kellett szállítani a börtönből, miután sérüléseket szenvedett el, írja a Telepgraph.

A sérüléseiről ellentmondó információk érkeztek, egyes források szerint a korábbi parasportoló azt mondta az őröknek, hogy kizuhant az ágyából, de olyan helyi hírek is vannak, hogy a csuklóján vágások voltak, amiket magának okozott. 

Később megszólalt a sportoló testvére is, és azt mondta, kitaláció, hogy Oscar Pistorius kárt akart tenni magában, mindössze megcsúszott a cellájában. 

Pistorius 2013. február 13-án otthonában lőtte le barátnőjét, Reeve Steenkampot. A futó azt állította, hogy betörőnek vélte, azért lőtt rá többször is.

A hosszas bírósági tárgyalás után gondatlanságból elkövetett emberölésért ötéves börtönbüntetést kapott.

A dél-afrikai legfelsőbb bíróság azonban később hatályon kívül helyezte ezt az ítéletet az ügyészség fellebbezése után, mert több hibát is találtak a korábbi eljárásban. Júliusban ért véget az újabb tárgyalás, tizenöt évet is kaphatott volna, de végül csak hatot kapott.