Orsolya
7 °C
19 °C

Repülő autóval gyújtanák meg az olimpiai lángot a japánok

2016.10.28. 12:14

Tokió olcsó olimpiát tervezett 2020-ra, de az már biztos, hogy ez az ígéret egyáltalán nem valósul meg, a legutóbbi hírek szerint az eredetire tervezett összeg négyszereséből tudják csak kihozni a rendezést.

Van még olyan ígéretük, ami megvalósulhat, bár hasonló az esélye annak, mint a költségcsökkentésnek. Ez pedig nem más, mint hogy valóban egy repülő autóval gyújtsák majd meg az olimpiai lángot a 2020-as játékok megnyitóján.

A projekt megvalósítására négy évük sem maradt már, és nem állnak valami jól. Ennek ellenére a Cart!vator mérnökei bizakodnak, hogy időben elkészül a jármű, ami képes közúton haladni, illetve függőlegesen fel- és leszállni, no meg repülni is.

A cél persze túlmutat az olimpiai nyitóünnepségen, a tervezők szerint ugyanis, ha sokat fejlődnek az akkumulátorok élettartama, akkor tömegeket is ki tudnak szolgálni majd repülő autóval. A 2020-as olimpiáig viszont beérik azzal, ha elkészül a 3 méter hosszú, 1,2 méter széles autó, ami egyszer majd közel 50 km-t is tud majd repülni 50 méteres magasságban.

A repülő autó megvalósítása persze leginkább az anyagi forráson múlik, egyelőre 25 ezer dollárt gyűjtöttek a mérnökök, ennél viszont több kellene ahhoz, hogy befejezzék.