Aki megőrült a kilencnyilastól, a felesége meg vb-3. lett

2016.11.05. 12:34
Ritkán fordul elő a sport világában, hogy férj és feleség ugyanabban a sportágban a világ elitjébe tartozik. A dartsban meg egyenesen egyedülálló, amit Winstanley házaspár bemutatott. A férj, Dean világbajnoki döntős volt, a felesége, Lorraine pedig az elődöntőig jutott a lakeside-i BDO-világbajnokságon, így hivatalosan egy bronzérme van.

Budapesten jártak, a belváros egyik legexkluzívabb dartsklubjában, a Prince of Dartsban vendégeskedtek. Szívesen mutatták meg a meghívottaknak azokat a trükköket, amellyel a világ elitjébe kerültek és őszintén beszéltek magukról is. Korábban a 9nyil blog készített interjút Deannel, így már nem volt ismeretlen a magyarok előtt.

3

A 35 éves Dean Winstanley tehetsége hamar kiderült, már két éves korában nyilakat fogott a kezébe, aztán 12 évesen váratlanul abbahagyta, majd egy évtizeddel később folytatta újra. Első igazi sikerét elég későn, 27 évesen érte el, de pillanatok alatt berobbant az élmezőnybe.

„27 éves voltam, amikor a helyi kocsmákba és klubokba lejárva egyre jobban ment a játék. Rájöttem, hogy megy ez nekem, szeretem is csinálni, így eldöntöttem, hogy profibb szinten akarom űzni. Kaptam 500 fontot néhány barátomról és elmentem a BDO-hoz (British Darts Organization, a második számú világszervezet). Két évvel később már German Opent nyertem, 3000 eurót kaptam, a szállodai szobámban a levegőbe dobtam a pénzköteget örömömben. Nagy csata volt Ronny Huybrechts ellen, majdnem két óráig tartott és 3-2-re nyertem.”

Aztán következett Dean Winstanley legjobb szezonja, 2011-ben a BDO-világbajnokság döntőjéig menetelt. Martin Atkins, Robbie Green, Stephen Bunting és Jan Dekker ellen nyert. Aztán a döntőben történt valami, amire a mai napig is mérgesen emlékezik vissza:

„Kettővel vezettem Martin Adams ellen, aztán 3-3 lett, 5-4-re megint nálam volt az előny, aztán valami olyan történt a nézőtéren, ami nem szokott. Adams drukkerei (egyes források szerint Adams rokonai, barátai) trágár dolgokat kezdtek el kiabálni, szidtak és gyaláztak, olyanokat mondtak, hogy úgy is kihagyod, te kövér. Nagyon felhúztam magam, pedig ismertem a versenyek légkörét, nem tudtam leállítani őket, teljesen elszálltam, főleg egy ilyen, 100 ezer fontos versenyen, sajnos elbuktam a döntőt.”

Aztán 2012-ben a PDC-hez igazolt, ahol valódi profizmus fogadta. 2013-ban pedig már megcselekedte azt, amiről minden dartsos álmodik. A világbajnokságon megdobta a tökéletes leget, a kilencnyilast – amikor kilenc nyílból sikerül elérni az 501 pontot dupla kiszállóval – a holland Vincent Van der Voort ellen.

„Minden dartsos erről álmodik. Sokaknak megvan 180, aztán 180 megint, aztán a hiba. Nekem is megvolt, ott álltam, már csak a dupla 12 kellett, remegett a lábam, de betaláltam. Iszonyatos indulatok szakadtak fel bennem, majdnem lerohantam a színpadról.”

Az utóbbi években viszont visszaesett a játéka, a ranglistán is hátrébb csúszott. Ennek az oka, hogy kifordult a válla, elment orvoshoz, majd csontkovácshoz is, de azóta csak rosszabb lett a helyzet. Éppen ezért nem is indul az idei év legfontosabb versenyén, a decemberi világbajnokságon. 6-8 hónap kell, hogy teljesen felépüljön és aztán vissza fog térni. Megígérte.

Így most éppen a felesége vezeti a családi kasszát, aki félig profiként, kozmetikusként, két nagy gyermek szülőjeként azért néha oda áll a tábla elé és rommá veri az ellenfeleket. 2010 óta a BDO tagja, 2012-ben lett bronzérmes lett a vb-n, az elmúlt hat vb-n négyszer jutott a legjobb nyolc közé, jelenleg 7. a világranglistán.

„Sajnos a női dartsban – bár sokszor sokkal látványosabb a férfiakénál – sokkal alacsonyabbak a pénzdíjak. Emiatt többször előfordul, hogy nem is éri meg elutazni egy-egy tornára, mert az esetleges pénzdíjból szinte semmi nem marad. A világbajnokságra mindig megyek természetesen, a legszebb sikerem mégis két Scottish Open-győzelem. Azért is, mert az elsőt akkor nyertem, amikor édesapám halálának egyéves évfordulója volt, aztán rá egy évre a másikat.”

Lorraine Winstanley a válogatottat is szívesen képviseli, ott volt az idei WDF Europe Cupon, egyéniben elődöntős, párosban döntős volt. Csapatban Európa-bajnok. A magyarok ellen is meccselt és nagyon szívesen emlékszik vissza erre: „Nagyon tehetségesek, megtiszteltetés volt ellenük játszani.  Volt egy párosuk, akik nagyon ügyesek voltak.”

1

Elmondták, hogy otthon sokat játszanak egymással, ilyenkor nincs barátság, csak a pontok számítanak, és általában Lorraine szokott nyerni. A végén még Dean megfogalmazta azt a filozófiát, amely minden dartsos számára örökbecsű lehet:

„Hogy juthatsz el a csúcsra? Egyszerűen hinned kell magadban. Ha hiszel, akkor meg kell próbálni és meg kell csinálni. Ha hisz magában az ember, teljesen mindegy, hogy magyar,  kínai, holland, vagy angol. Eljuthat a csúcsra. Hinni kell benne, én is hittem és nyolc hónap alatt eljutottam a legjobbak közé.”

A darts hazai és nemzetközi történéseivel a 9nyil.blog.hu foglalkozik behatóan.