Újpest nyerte a heti büntetési versenyt

2016.12.13. 16:09

Az MLSZ honlapja közzétette a bajnoki forduló utáni szokásos büntetési listáját. A fegyelmi bizottság ezúttal az NB I. négy csapatát sújtotta pénzbüntetéssel.

A legmagasabb összeget az újpestiek fizethetik, ugyanis a Debrecen elleni meccsen megsértették a mérkőzés rendezésével kapcsolatos előírásokat, szurkolói pirotechnikai eszközöket használtak, és még szidták az ellenfelet is, ezért 300 ezer forintot kell fizetnie a klubnak.

Az FTC-MTK mérkőzésen személyesen tapasztalhattuk, hogy a hazai szurkolók gyakorlatilag végig "hülyevagyozva" tüntettek Andó-Szabó játékvezető ellen, illetve az ellenfelet is szidalmazták – egy rövid időre még a gá-gá-gá is felhangzott – ez most 200.000 Ft pénzbüntetést ért a FEB-nél.

A Diósgyőr–Gyirmót sem múlt el nyomtalanul, a haza nézők visszaesőként szidalmazták az MLSZ-t, amiért klubjuk 100.000 forinttal lett szegényebb.

Ennél a szerény összegnél még a másodosztályú SZEOL is többet bírt összehozni a Szeged 2011 elleni szegedi derbin. A bűneit visszaesőként elkövető klubot a rendezéssel kapcsolatos előírások megsértéséért, valamint szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért 150.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a FEB.