Az orosz atléták bukják a riói olimpiát, hiába játszották el a jófiút

2016.06.17. 16:38

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) pénteken úgy döntött, hogy továbbra is érvényben marad a tiltás, így nem engedélyezi a korábbi doppingbotrányok miatt az orosz atlétáknak, hogy induljanak a riói olimpián. Egyetlen esélye azonban még van Oroszországnak.

Az IAAF novemberben tiltotta el az oroszokat a nemzetközi versenyektől, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hosszas nyomozása során kiderítette, hogy Oroszországban az élsportot teljesen átitatta a doppingolás.

Az eltiltás mellett az IAAF elvárta, hogy az oroszok átdolgozzák a doppingellenes tevékenységüket, 44 pontos kritériumrendszernek kellett volna megfelelniük. Voltak kedvezőnek tűnő lépések a változásokra, de az ultimátum még sem hatott eléggé.

Nem véletlen, hogy a WADA két napja hozott nyilvánosságra egy újabb jelentést, ami továbbra is lesújtó képet festett az ország élsportjáról. A doppingellenőrzésben az angolok is részt vettek, de folyton falakba ütköztek, ahol csak tudták, akadályozták a munkájukat. A sportolók nyomtalanul eltűntek, vagy hozzájuk sem fértek, mert fegyveresek fenyegették meg az ellenőröket.

A titkosszolgálatok is részt vettek az ellenőrzések szabotálásában vagy a minták megsemmisítésében.  Több sportvezető is nyakig benne volt az ügyek elkenésében, ehhez rengeteg pénzmozgás társult. A doppingoló atléták fizették meg őket, hogy tüntessék el a pozitív mintáikat.

Az oroszok persze mindig igyekeztek bagatellizálni a problémákat, Vitalij Mutko sportminiszter is megígérte, hogy rendbe szedik a doppingellenőrzést, de csak látszatlépések történtek. Azt pedig folyamatosan tagadta, hogy az állami sportvezetés bármilyen szinten benne lenne az ügyek elkenésében. Ezt azonban több sportoló vallomása is cáfolta. Mutko azt állítja, hogy az IAAF kérésének megfelelően függetlenné tették a doppingellenőrzést, több tesztet végeztek, átvilágították az atlétikai szövetséget és a doppingellenes ügynökségüket, valamint az iskolákban is elkezdték a felvilágosító munkát.

Az oroszokról június 21-én dönt véglegesen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, de még azután is van lehetőségük a sportdöntőbírósághoz fordulni. Az nem az oroszoknak ad esélyt, hogy a NOB egyik alelnöke, John Coates szerint is érvényben kellene hagyni az eltiltást, mert az orosz sport a velejéig romlott.

A orosz sportminisztérium közleményében példanélkülinek nevezte az IAAF döntését, ilyen még nem volt, hogy egy nemzet összes atlétáját eltiltsák, és büntessék a tiszta sportolókat is, akinek ezzel összetörték álmaikat és több éves felkészülésüket tették semmissé.