Az olimpiai aranyat megkönnyezhetjük, de pezsgőt csak tíz év múlva bontsunk

2016-05-12T172836Z 124289195 TM3EC5C11DP01 RTRMADP 3 SPORT-DOPIN
2016.07.04. 20:35 Módosítva: 2016.07.04. 20:52
Még mindig divatban vannak a negyven évvel ezelőtti doppingszerek, a növekedési hormont most is nehéz elcsípni, de javulnak a tesztek. Nem minták dönthetnek, hanem a besúgók segíthetnek elkapni a csalókat. Hogyan fordulnak rá Rióra a doppingellenes ügynökségek?

A riói olimpián rengeteg, közel 7000 doppingvizsgálatra lehet számítani. A mintavétellel nem lesz gond, de a gyors eredményekért szervezői bravúrokra lesz szükség, mert a mintákat több ezer kilométerre kell szállítani – derült ki többek között ez is a Magyar Antidopping Csoport olimpia előtti beszélgetésén, amelyet a szervezet ügyvezetője, Tiszeker Ágnes vezetett.

Kémikusok helyett nyomozóké a jövő

Az idei év eddig az oroszokról szólt, akikről kiderült, hogy államilag szervezték a doppingolást, illetve a pozitív minták eltüntetését. Ez utóbbiban a titkosszolgálatok is részt vettek. Az orosz rendszert a benne részt vevő atléták és doppingellenőrök fedték fel, a moszkvai laborvezető, Grigorik Rodcsenko adott tippeket, hogy milyen anyagokat is kéne keresni a mintákban, és ez az ügy egyik fontos tanulsága.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is akkor hatékony, ha nemcsak a minták elemzésére hagyatkozik, hanem nyomozói eszközökkel is próbálja elkapni a csalókat.

Tiszeker elmondta, a WADA is önálló nyomozótestületet hozott létre, az Interpol eszközeivel nyomoznak, több munkatárs az Interpoltól is érkezett. Csak az oroszok ügyében 1,5 milliárd dollárt költöttek el.

A doppingügyek miatt az Orosz Atlétikai Szövetséget felfüggesztették, és a moszkvai doppinglabor akkreditációját el is vették. Ez azért is baj, mert évente közel 15-20 ezer mintát vizsgáltak itt, és most ezt a kapacitást más laboroknak kéne átvenniük.

Ez azonban már csak azért sem egyszerű, mert a WADA több másik labort is felfüggesztett, ahol hiányosságokat és pontatlanságokat észlelt. A moszkvai mellett idén a pekingi, a lisszaboni, a kazah almati, a dél-afrikai, bloemfonteini laboratórium is elveszítette WADA-akkreditációját. A legnagyobb csapás azonban az, hogy az olimpiát rendező Rio laboratóriuma is megbukott egy belső ellenőrzésen. 

„A WADA kettő próbával világítja át a laboratóriumokat, kreált, előre bemért mintákat küld be, amelykben rendszerint több doppingszer is kimutatható. Akkor van baj, ha a labor ezeket nem mutatja ki, vagy nem a megfelelő mennyiségben" – mondta a MACS vezetője, aki rámutatott arra is, hogy nem feltétlenül az analitikai módszerekkel van a gond, sokszor a szakértelem hiányzik.

A riói labor kiesése miatt nem könnyű logisztikai feladatot kell megoldaniuk a szervezőknek. A szabályok szerint a mintavétel után 24 órán belül a negatív, 48 órán belül a pozitív eredményt is közölni kell. Ebből az időből rengeteg a minták utaztatására mehet most el.

Dél-Amerikában nincs szóba jöhető labor, a USA két intézete nem fogad mintákat, így valószínűleg a kanadai Montrealba és svájci Lausanne-ba kell majd szállítani a mintákat elemzésre. Tiszeker azonban azt is várja, hogy a WADA a legjobb szakembereit átcsoportosítja Rióba, így majd ott is lehet elemzéseket végezni. Ez óriási feladat, a londoni játékokon a nap 24 órájában 150 analitikus dolgozott folyamatosan.

Továbbra is hódítanak az NDK-s szerek

Mindig vannak új szerek – mostanában Kínából érkeznek a nehezen kimutatható dizájner szteroidok – , de a jól beváltaktól sem mondanak le, például még mindig nagyon sokan használják az izomtömeget növelő anabolikus szteroidot, a sztanozololt, és újra divatba jött az NDK-s úszónők egyik kedvelt cucca is, a oralturinabol. „Azóta már két generáció felnőtt, és úgy látszik, már nem tudják, milyen borzalmas mellékhatásokkal jár a szedése" – jegyezte meg Tiszeker.

A szerek mellett az analitikai módszerek is fejlődnek, Tiszeker elmondta, hogy a szteroidok kimutatásában vannak most jó eredmények, és a növekedési hormon kimutatásában is előreléptek. A növekedési hormon használatára a sportolók külső testjegyei is utalnak, a természetellenesen megvastagodott állcsont például, de nagyon nehéz elkapni őket.

Korábban mintákból csak 24 óráig volt kimutatható a célzottan keresett hormon. Most egy új vizsgálati módszer, amivel a hormon által beindult fehérjék termelődését próbálják monitorozni, már visszamenőleg 3-4 hetes ellenőrzést tesz lehetővé. Pontos adatok nincsenek, de gyanítható, ha ennél korábban is áll le a sportoló a szer szedésével, még akkor is élvezi a pozitív hatásait. Tehát még pontosabb és hosszabb távra szóló ellenőrzési módszert kell fejleszteni.

Ezek a módszerek azonban sokszor csak évekkel az aktuális olimpia után lesznek meg, nem véletlen, hogy tíz évig lehet már tárolni a levett mintákat. Van is értelme, a nemrégiben elvégzett célzott vizsgálatokkal buktattak meg korábbi olimpikonokat. A 2008-as pekingi olimpiáról 31, a négy évvel ezelőtti londoniról 23 új pozitív doppingesetet jelentettek.

Mindenki meglesz, csak győzzük kivárni. Ezért szoktam azt mondani, ami szomorú és sírni való, hogy most meg lehet könnyezni a győzelmet és a himnuszt, de pezsgőt majd csak 2026-ban bontsunk az aranyéremért"

– monda Tiszeker.

Magyar sportolóval azért remélhetőleg nem fordul majd elő ilyen. Mindegyik riói kvótás legalább három doppingellenőrzésen, vér- és vizeletvizsgálaton, szteroidprofil-alkotáson esett át. Mindenki érdeke, hogy ha valaki pozitív, az itt, és ne az olimpián derüljön ki. A MACS egyébként felvilágosító munkával is igyekszik minimalizálni a vétlen pozitív esetek esélyét. Közel 300 sportoló és 700 sportszakember vett részt az oktatásukon és tett tesztvizsgát.

Tűvé tesznek mindent a tűkért

Az olimpia egyik újítása, hogy csak nagyon indokolt esetben engedélyezik a tűhasználatot, tehát az infúziók és az injekciók beadását. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nemcsak tiszta játékokat akar, hanem annak látszót is.

A sportolók így nem tarthatnak maguknál fecskendőket és tűket, ezért a poggyászukat is átvizsgálhatják, a csapatorvosoknak is egy központi helyen, az olimpiai falu klinikáján kell tárolniuk a tűiket. Ha egy sportoló injekciót kap az olimpia alatt, azt jelentenie kell az orvosi bizottságnak, amely elbírálhatja, hogy jogos volt-e. Ha nem áll meg a diagnózis, akkor a sportoló fegyelmit kap.

(Borítókép: REUTERS/Christinne Muschi)