Irén, Írisz
6 °C
15 °C

Még mindig titok, milyen számokban indul Hosszú Katinka az olimpián

K EPA20160611118
2016.07.09. 16:19

Az eddigi legnagyobb létszámú, 36 tagú magyar úszócsapat vesz részt a riói olimpián.

A Margitszigeten tartott sajtótájékoztatón Hargitay András szövetségi kapitány arról számolt be, hogy az elmúlt öt játékokon folyamatosan növekedett a létszám, ugyanis Sydneyben 22, Athénban 27, Pekingben 30, Londonban 31 magyar úszó állt rajthoz, írja az MTI.

A magyar szövetség (MÚSZ) minden versenyző esetében jelezte, hogy milyen számokban indul. Az egyetlen kivételt a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka jelentette. A Vasas klasszisáról annyi kiderült, öt egyéni és egy váltószámban szerepel majd, de azt kérte, amíg lehetséges, a MÚSZ ne hozza nyilvánosságra, mely számokban indul.

A csapat legidősebb tagja a 31 éves Risztov Éva, aki nyíltvízi úszásban címvédőként indul 10 kilométeren és rajthoz áll medencében 800 méteres gyorsúszásban is. A legfiatalabb a 15 éves Késely Ajna, aki már két aranyérmet nyert a jelenleg is zajló hódmezővásárhelyi junior Európa-bajnokságon.

"Azért most került kihirdetésre az elnökség által már korábban jóváhagyott csapat összetétele, mert volt néhány kérdés, amelyben a FINA megerősítésére vártunk" - mondta a szakvezető.

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke röviden csak annyit mondott, nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is számít.

"Nagy teher lesz, hogy én úszok majd elsőként Rióban 400 méter vegyesen, de ezt el kell viselnem" - jelentette ki a sportolók nevében Verrasztó Dávid.

A 36 olimpikon mellett további négy versenyző teljesítette az olimpiai induláshoz szükséges A-szintet. Ők azért nem utazhatnak Rióba, mert egy számban egy nemzetből legfeljebb ketten indulhatnak és övék volt a legrosszabb idő. Így maradt le az olimpiáról Burián Kata 200 méter háton, Juhász Adél 800 méter gyorson, Biczó Bence 200 méter pillangón és Zámbó Balázs 200 méter háton.

A csapat:

Nők:
György Réka - 200 m hát
Hosszú Katinka - 5 egyéni és 1 váltószám - A-szinttel rendelkezik: 100, 200, 400, 800 m gyors, 100 és 200 m hát, 200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes
Jakabos Zsuzsanna - 200 és 400 m vegyes, 4x200 m gyorsváltó
Kapás Boglárka - 400 és 800 m gyors, 4x200 m gyorsváltó
Késely Ajna - 200 és 400 m gyors, 4x200 m gyorsváltó
Molnár Flóra - 50 m gyors
Risztov Éva - 10 km, 800 m gyors
Sebestyén Dalma - 200 m mell
Szilágyi Liliána - 100 és 200 m pillangó
Sztankovics Anna - 200 m mell
Verrasztó Evelyn - 200 m gyors, 4x200 m gyorsváltó

Férfiak:
Balog Gábor - 100 m hát, 4x100 m vegyesváltó
Bernek Péter - 200 és 400 m gyors, 4x200 m gyorsváltó
Bohus Richárd - 100 m gyors, 4x100 m vegyesváltó
Cseh László - 100 és 200 m pillangó, 4x100 m vegyesváltó
Földházi Dávid - 200 m hát
Grátz Benjámin - 4x200 m gyorsváltó
Gyárfás Bence - 4x100 m gyorsváltó
Gyurta Dániel - 100 és 200 m mell, 4x100 m vegyesváltó
Gyurta Gergely - 1500 m gyors, 400 m vegyes
Holló Balázs - 4x200 m gyorsváltó
Holoda Péter - 4x100 m gyorsváltó
Horváth Dávid - 200 m mell
Kenderesi Tamás - 200 m pillangó
Kis Gergő - 400 m gyors, 4x200 m gyorsváltó
Kozma Dominik - 100 és 200 m gyors, 4x100 m vegyesváltó, 4x200 m gyorsváltó
Márton Richárd - 4x200 m gyorsváltó
Papp Márk - 10 km
Pulai Bence - 100 m pillangó
Pulai Vince - 4x100 m gyorsváltó
Rasovszky Kristóf - 1500 m gyors
Reményi Ármin - 4x100 m gyorsváltó
Szabó Norbert - 4x200 m gyorsváltó
Takács Krisztián - 50 m gyors
Telegdy Ádám - 200 m hát
Verrasztó Dávid - 200 és 400 m vegyes