Géza
1 °C
8 °C

Ha kirabolnák Rióban, adjon oda mindent

2016.07.14. 13:21

Az olimpiai, illetve paralimpiai játékokra Rio de Janeiróba készülő magyar állampolgárokat óvatosságra inti a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata, írja az MTI.

Az augusztus 5-21. között olimpiai, szeptember 7-18. között pedig paralimpiai játékokon sok magyar szurkolóra lehet számítani. A konzuli szolgálat nekik akar segíteni. 

A szolgálat elsősorban úti okmányok - lehetőség szerint azonnali, a helyszínen történő - pótlásával tud segíteni, valamint konzuli érdekvédelemmel a bűncselekmények elkövetésében érintetteknek, vagy azok áldozatává válóknak, továbbá a sürgősen szükségessé váló kórházi kezelés vagy haláleset miatt nyújthat segítséget. A kihelyezett konzuli tisztviselők azonban nem tudnak segíteni a külföldön felmerülő költségek, hatósági bírságok, díjak kifizetésében, elengedtetésében, bíróság vagy más hatóság előtti jogi képviselet ellátásában, menetjegy foglalásában, átíratásában vagy fuvarozásban.

A konzuli szolgálat honlapján tájékoztat az utazás előtti teendőkről és a konzuli elérhetőségekről az olimpiai játékok alatt.

Veszélyes a város

A közbiztonsági helyzettel kapcsolatban felhívják a figyelmet arra, hogy Rio de Janeiro a világ egyik legveszélyesebb városa, ahol egymást váltják az előkelő és nyomornegyedek. Az utóbbiakban rendkívül súlyos a bűnözés, ezért még a vezetett favela-látogatásoktól is óva intik a turistákat. A jobb negyedekben is előfordulnak utcai rablások, és aki ilyen helyzetbe kerül, vita és késlekedés nélkül adja át, amit kérnek tőle, majd menjen a rendőrségre, jelentse be, mi történt, és kérjen egy példányt a jegyzőkönyvből.

A sportrendezvények helyszínére csak érvényes belépőjeggyel, személyi átvizsgálás, a táskák ellenőrzése, esetenként detektoros átvilágítás után lehet belépni. A rendvédelmiek utasításait nemcsak a sporteseményeken, hanem mindenhol komolyan kell venni és pontosan be kell tartani. A rendőrök, a biztonsági őrök nem haboznak kényszerítő eszközöket, adott esetben fegyvert használni.

Drog és zika

A konzuli szolgálat arra is kitér, hogy a nemzetközi kábítószer-útvonalak Brazília több városát is érintik, a kábítószer-kereskedelmet pedig a brazil törvények szigorúan büntetik. Azt kérik a szurkolóktól, hogy minden utazás előtt ellenőrizzék, hogy poggyászuk csak olyan csomagot tartalmaz, amelyet maguk pakoltak és zártak be.

Az egészségügyi helyzetet illetően arról tájékoztatnak, hogy hepatitisz A, B szempontjából az oltás mindenképpen javasolt. A sárgaláz, hastífusz és meningitisz elleni oltás nem kötelező, de hasznos. Az olimpiai játékokra a déli félteke téli időszakának végén kerül sor, amikor jelentősen csökken a szúnyogpopuláció, amely a zika és a dengue terjesztéséért felel (ezek ellen nincs védőoltás). Ugyanakkor - éppen az átlagosnál hűvösebb idő miatt - augusztus-szeptemberben viszonylag magas a H1N1 influenzás megbetegedések aránya.

Végül arra kérik az olimpiára készülőket, hogy utazás előtt regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján.

UTAZÁS kiállítás

Március 2-5. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban (x)

A legmenőbb síterepek

Csodás panoráma, jó levegő, szép pályaszállások, a téli sport szerelmeseit ezek várják.