Szabolcs
14 °C
28 °C

Sportdiplomáciai győzelem: Horváth Dávid indulhat az olimpián

2016.07.22. 19:51

Bár a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) július 6-án arról tájékoztatta a Magyar Úszó Szövetséget-t, hogy a 20 éves junior világbajnoki ezüstérmes, akinek csak B-szintje volt 200 méter mellen, elindulhat az olimpián. Aztán a múlt pénteken a FINA visszavonta a döntését, és "utólag kapott észrevételek" miatt Horváthnak nem engedélyezte a részvételt. Most ezt a döntését megint módosította "különleges elbírálással", írja az MTI.

„Nagy örömmel fogadtam a hírt, azonnal hívtam Fábián László csapatvezetőt, aki rendkívül rugalmas volt, és jelezte, azonnal megoldják, Horváth Dávid utazik" - mondta Gyárfás Tamás az MTI-nek. 

„A Magyar Úszó Szövetség vezetősége nem nyugodott bele a döntésbe, hiszen nagyon sajnálta Dávidot, aki végigcsinálta a felkészülést, és úgy volt, hogy utazik - mondta az MTI-nek Turi György, Horváth Dávid edzője. - Az első válasz még nemleges volt, mígnem többszöri sportdiplomáciai tárgyalást követően sikerült megkapnia a szabadkártyát. Azt gondolom, Gyárfás Tamásnak, a MÚSZ elnökének komoly szerepe lehetett az ügyben, hiszen neki kellett egyezkednie Cornel Marculescuval, a FINA ügyvezető igazgatójával."

Horváth indulásával 36 fősre nőtt a riói magyar úszócsapat. A már riói résztvevő Sztankovics Anna is kapott jó hírt: a 200 méter mell mellett 100 méter mellen is rajthoz állhat Brazíliában.