Oroszországot nem tették ki az olimpiáról, de keményen bánnak vele

000 DV1545910
2016.07.24. 16:11 Módosítva: 2016.07.24. 16:14

Oroszország megúszta, nem tiltották ki a riói olimpiáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése szerint, de a sportolóinak egy csomó feltételt teljesíteniük kell, és a nemzetközi sportági szövetségek még mindig dönthetnek úgy, hogy nem engedik indulni az oroszokat.

A NOB döntése szerint most csak azok az orosz sportolók indulhatnak, akiknek korábban nem volt doppingügyük. Az olimpián pedig csak akkor vehetnek részt, ha van olyan doppingtesztjük, amit nem otthon végeztek el. A NOB az oroszoknak szigorú versenyen kívüli doppingellenőrzést is beígért, ha azon megbukik valaki, azonnal elveszíti az olimpiai akkreditációját.

„Hálásak vagyunk a NOB-nak a döntésért" - mondta Vitalij Mutko sportminiszter. Hangsúlyozta: biztos benne, hogy a legtöbb nemzetközi sportági szöv–etség megadja az engedélyt az oroszoknak. A feltételek nagyon kemények, de ez egyfajta kihívást jelent a csapatnak. Versenyzőink döntő többsége megfelel a kritériumoknak" – nyilatkozta. Hozzátette, hogy bár elfogadják a feltételeket, nem tartják sportszerűnek azokat, mivel más országok színeiben versenyezhetnek olyanok, akiknek volt már doppingesetük.

Az orosz teniszezők mehetnek

„Az olimpiára nevezett hét orosz teniszező szigorú doppingvizsgálatokon esett át Oroszországon kívül, ezzel pedig teljesítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság követelményeit" - közölte a Nemzetközi Tenisz Szövetség. (MTI)

Azt, hogy valami nincs rendben az oroszoknál, elég régóta lehetett tudni. 2013 és 2015 között több mint kétszáz sportolójuk bukott meg a doppingellenőrzésen, majd több sportoló is őszintén kezdett beszélni arról, hogy mennyire hétköznapinak számít az orosz sportban a doppingolás. A diszkoszvető Jevgenyija Peherin az ARD-nek nyilatkozta korábban, hogy az orosz atléták 99%-a doppingol.

Tavaly novemberben aztán felgyorsultak az események, akkor tette közzé jelentését Oroszországról a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egyik független vizsgálóbizottsága, amihez sok információt és tippet éppen az ARD riporterei adtak. A jelentés részletesen taglalta, hogy több mint 1400 doppingmintát megsemmisítettek a moszkvai laborban, a sportvezetők pénzt kértek azért, hogy elsikálják a pozitív eseteket, a minták eltüntetésében és a sportolók védelmében pedig még az orosz titkosszolgálat és a sportminisztérium közreműködött.

Oroszország nem kerülhette el a büntetést – bár a vizsgálóbizottság elnöke kijelentette, hogy szinte biztos, hogy nemcsak az atlétikában és Oroszországban ilyen lesújtó a helyzet – , így a Nemzetközi Atlétika Szövetség (IAAF) határozatlan időre eltiltotta az orosz atlétákat a nemzetközi versenyektől. Az oroszok ultimátumot is kaptak, ha rendbe teszik a doppingellenes rendszert, akkor visszatérhetnek.

Nem indulhat a besúgó

Semleges résztvevőként sem indulhat az olimpián az orosz Julija Sztyepanova, akinek férje, Vitalij 2014-ben egy német televíziós csatornának nyilatkozott az országban folyó szervezett doppingolásról. A NOB  azzal indokolta döntését, hogy az atléta - szolgálatai ellenére - nem felel meg az etikai követelményeknek. A NOB ugyanakkor meghívta a házaspárt az az olimpiára.
A 800-as futó Sztyepanovát - aki márciusban közölte, hogy nem orosz színekben szeretne indulni az olimpián - 2013 februárjában kétéves eltiltással sújtották. Férje, Vitalij Sztyepanov az Orosz Antidopping Csoport munkatársa volt és 2014-ben egy német tévéstábnak nyilatkozott az Oroszországban, valamint az orosz atlétikában zajló szisztematikus doppingolásról. A pár és kisfiuk ezután, 2014 decemberében Németországba költözött, majd tavaly novemberben Kanadában kértek menekültstátust. (MTI)

 Vitalij Mutko sportminiszter szerint még túl is teljesítették az IAAF követelményeit, de egy újabb jelentés egészen másról szólt. Az oroszoknál ellenőrző brit doppingellenes ügynökség lesújtó jelentést tett közzé: folyton akadályozták munkájukat, a leggyerekesebb módon menekültek a sportolók az ellenőrök elől, már ha egyáltalán nem akadályozták meg őket abban, hogy a közelükbe férkőzhessenek.

Az is újabb csapás volt az oroszokra, hogy az utóbbi hónapban hozták nyilvánosságra a pekingi és londoni olimpián levett minták újratesztelésének eredményeit. A hatvan így megbukott sportoló között oroszok is voltak.

Ezek után nem volt meglepő, hogy a NOB helyben hagyta az IAAF felfüggesztését, de egy kis engedményt tett: csak azok az Oroszországon kívül felkészülő orosz atléták indulhatnak Rióban, akik át is esnek a kötelezően előírt ellenőrzéseken. Eddig egyetlen ilyen sportoló akadt, a távolugró Darija Klisina.

Az olimpiára készülő atléták azonban nem törődtek ebbe bele, újra és újra elhangzó érvük, hogy nem jogos a kollektív büntetés, évek óta tartó munkát és karriereket tesz tönkre a NOB, ha mindenkit eltiltanak. Az oroszok a nemzetközi Sportdöntőbíróságra is elmentek, hogy kiharcolják az indulást, de a CAS helyben hagyta a NOB-döntést. Ugyanakkor a NOB kijelentette, megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy a legkeményebb szankcióval élve nemcsak az atlétákat, hanem Oroszországot minden sportolójával együtt kitiltsák a riói olimpiáról.